Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kétmilliót költöttek el, hogy behajtsanak 40 forintot

Húsz hónap, hét tárgyalás és 5.700 font, azaz több mint 2,2 millió forint perköltség - ennyi időt és pénzt szánt egy brit önkormányzat arra, hogy megpróbáljon behajtani egy 10 pennys, vagyis kevesebb, mint 40 forintba kerülő parkolójegy miatt kiszabott büntetést.

Nick Newby nem látta a parkolási díjfizetésre felszólító táblát, így nem is vett parkolójegyet még tavaly februárban, amikor egy mirfieldi parkolóban hagyta autóját. Mikor visszaért a gépkocsihoz, egy 25 fontos, azaz csaknem 10 ezer forintos büntetést talált rajta.

A 46 éves férfi igazságtalannak ítélte a büntetést, mivel úgy vélte: nem volt nyilvánvaló módon kitáblázva, hogy fizető parkolóról van szó, sőt, egy tábla azt a látszatot keltette, mintha a szomszédos élelmiszerbolt parkolója volna.

Így bíróságra került az ügy. Első fokon 50 font, azaz majd 20 ezer forint büntetés, és 250 font perköltség megfizetésére kötelezték a férfit, aki fellebbezett.

Másodfokon a bíró helyben hagyta a büntetést, elfogadva az önkormányzat érvelését, miszerint 55 ezer ember észrevette a fizetésre felszólító táblát.

A bíró ugyanakkor igazat adott az alperesnek is abban, hogy nincs elég feltűnően kitáblázva: fizetni kell a parkolásért, így az 5.700 fontos, vagyis több mint 2,2 millió forintos perköltséget az önkormányzatnak kell fizetnie.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×