Infostart.hu
eur:
385.63
usd:
331.83
bux:
120786.3
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A rendőrség VII. kerületi új körzeti megbízotti irodája az átadás napján Budapesten 2025. január 31-én.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Megnyitott a budapesti bulinegyed saját rendőrőrse

Megnyitott a bulinegyed rendőrsége, ami a környéken élők és a Budapestre látogató turisták biztonságát egyaránt szolgálja – jelentette be a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára a VII. kerületi új – Wesselényi utcai – körzeti megbízotti iroda átadásán pénteken. Saját rendőrörse

Rétvári Bence kiemelte: a bulinegyed egy négyzetkilométeres terület a budapesti belváros közepén, ahol összesen 845 vendéglátó- és szórakozóhely van; éjfél és hat óra között is nyitva van közülük 200.

Budapestnek ez a része világszerte ismert, nagyon sokan jönnek ide kikapcsolódni, szórakozni – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette: örülnek annak, hogy „Európa fiataljai Magyarországon érzik magukat a legnagyobb szabadságban”, ugyanakkor az is fontos, hogy az itt élők biztonságban érezzék magukat.

Rétvári Bence kijelentette: Magyarország Európa, sőt a világ egyik legbiztonságosabb országa, Budapest pedig az egyik legbiztonságosabb főváros, de „ezt a címet nem adják ingyen”, ezért folyamatosak a fejlesztések.

Úgy folytatta: a bulinegyedben már nagyon régóta intenzívebben van jelen a rendőrség, de mostantól nem kell a kerület másik végében lévő rendőrőrsre elmenni, ha valaki bejelentést szeretne tenni. A járőröknek sem kell „az egész kerületen átverekedni magukat, hogy ideérjenek”, így egy nap több helyszínt tudnak meglátogatni, több ügyet tudnak kivizsgálni, több panaszt tudnak meghallgatni, és több ellenőrzést tudnak végrehajtani – fűzte hozzá Rétvári Bence hangsúlyozva:

A rablások, kifosztások és más erőszakos cselekmények elleni fellépés mellett kiemelt figyelmet fordítanak a kábítószerellenes küzdelemre is.

Közölte: aki olyankor jön, mikor nincs nyitva az iroda, az egy kaputelefonra emlékeztető készüléken egy gombnyomásra kapcsolatot létesíthet a rendőrséggel, nem csak magyar nyelven, hanem „az itt előforduló turisták által használt szinte minden nyelven.” Itt mindenki segítséget fog találni – húzta alá az államtitkár.

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti elnöke, fővárosi közgyűlési frakcióvezetője úgy fogalmazott: nagy lépést tesznek annak érdekében, hogy sokkal biztonságosabbá váljon a főváros és a budapesti éjszakai élet. Jelezte: éppen a késő tavaszi, nyári időszak a legfrekventáltabb a turisták szempontjából.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy évről évre egyre többen döntenek úgy, hogy ellátogatnak Budapestre, a bulinegyed egy külön látványossággá nőtte ki magát. Ugyanakkor nagyon nem mindegy, hogy milyen hírünket viszik a nagyvilágba, és azok, akik itt élnek, mennyire érzik magukat biztonságban” – magyarázta, kiemelve: az új iroda megnyitásával a turisták és az itt élők is nyugodtabban tudják tölteni az idejüket.

Szentkirályi Alexandra beszámolt arról, hogy az irodában fogadó órákat is tartanak a körzeti megbízottak, ahol a "nem akut ügyekkel" foglalkoznak majd. Emellett arra is lesz lehetőség, hogy egy hívógomb segítségével sürgős, azonnali beavatkozást igénylő problémákat jelezzenek az emberek – tette hozzá. Kitért arra is, hogy a fővárosi Fidesz-frakció számára kiemelten fontos a budapestiek közbiztonsága és a város tisztaságával, élhetőségével kapcsolatos rendpárti kérdések.

Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya közölte: az új irodában körzeti megbízottak látják majd el a szolgálatot, akik előre meghirdetett időpontokban, fogadóórákon találkoznak a lakosokkal. De nem csak olyankor lesz nyitva az épület, minden feladatot igyekeznek megoldani – szögezte le, hozzátéve: abban bíznak, hogy az új pont megnyitása fokozza a reakcióidőt.

„Azt látjuk, nem lesz kevesebb a feladat, nem lesz kevesebb a turista, a szórakozó, és nekünk erre reagálnunk kell”

– hangsúlyozta.

Benedek Zsolt, Erzsébetváros fideszes önkormányzati képviselője elmondta: a helyi lakosok azt kérték, legyen több rendőr a kerület belső részében, és nyissák újra azt a közbiztonsági pontot, amit a baloldal korábban bezárt. „A mai nappal ez a feladat elvégeztetett” – fogalmazott, hozzátéve: amit a lakók tőlük kérnek, azt igyekeznek megvalósítani.

Címlapról ajánljuk
Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×