Infostart.hu
eur:
366.25
usd:
322.11
bux:
150895.92
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
Nyitókép: Facebook/Kismarosi Kikiáltó hivatalos oldala

Kismaros nyugodtan várja a tetőzést, inkább a szennyvízkezelés jelent kihívást – videó

A 2600 fős Kismarost 600 ember munkájának köszönhetően 120 ezer homokzsák védi az áradó folyótól, amely pénteken délután tetőzik a térségben. A dunakanyari településen most a szennyvízkezelés okoz kihívást a szakembereknek, de a polgármester szerint minden problémát megoldanak.

Kismaroson délutánra várják az árhullám tetőzését. A teljes védvonalon megfelelő magasságban áll a gát. A megerősítések jól tartanak, az átfolyások, akadások nagyjából ott keletkeztek, ahol a korábbi árvizek tapasztalatai alapján és a vízügy szakemberei segítségével terveztük – mondta el az InfoRádióban Neubauer Rudolf, Kismaros polgármestere. A katasztrófavédelem tűzoltói már csütörtökön minden helyre kitelepítették a nagy teljesítményű szivattyúkat. A 600 méter hosszú gátat éjjel-nappal őrség figyeli, a szükséges helyeken kiépítették a világítást is.

Hozzátette: a védmű jól tart, mindenki nyugodt.

"Nagyon időben meg tudtuk építeni a gátat. Azt a mintegy 120 ezer homokzsákot, ami a védműhöz szükséges, jó ütemben tudtuk a rengeteg önkéntes civil segítségével, valamint a Magyar Honvédség 300 katonájával és a katasztrófavédelem 50 fős tűzoltósági csapatával megtölteni, felépíteni. A védmű olyan állapotban van, hogy nyugodtan tudjuk várni a Duna tetőzését" – közölte a településvezető.

Az előrejelzések szerint Nagymarosnál 700 centiméter környékén fog tetőzni a Duna, és mivel ez a Kismaroshoz legközelebb lévő mértékadó vízmérce, itt is erre a szintre készülnek.

Senkinek nem kellett elhagynia az otthonát Kismaroson. A Morgó-patak torkolatánál lévő ártéren is minden lakóépület védve van, ott egy külön, mintegy 200 méteres védvonalat építettek biztonságos szinten, megfelelő minőségben. Ez nem csatlakozik ahhoz a 600 méteres szakaszhoz, ami közvetlenül a Dunával találkozik, de itt is minden előkészületet időben és megfelelő minőségben végrehajtottak – közölte Neubauer Rudolf.

A tetőzés után is még napokig figyelni kell a védműveket,

ezt a gátőrszolgálat, a katasztrófavédelem és a vízügy jelenlétével, valamint az azonnali beavatkozást igénylő munkálatokhoz a honvédség 50 fős katonai egységével hajtják végre.

"A településre még az előtt beérkezett a zsákokhoz a bányahomok, hogy a 12-es utat Verőce és Vác között lezárták, vagyis bár Kismaros a nagy méretű teherautók számára most csak nagyon nagy kerülővel közelíthető meg, már korábban megkapta a szükséges védekezési anyagokat, a homok már zsákokba is van töltve. Ez a civil önkéntesek hatalmas száma, nagy segítsége miatt is valósulhatott meg ilyen jól. Volt a védekezésünknek három napja a múlt hét végén és ennek a hétnek az elején, amikor a munkákban mintegy 600-an vettek részt" – mondta az összefogásról a polgármester.

Kismaros a 12-es főút lezárása miatt Katalinpuszta, Verőce irányából érhető el az M2-esről, Budapest felől. Ez a néhány kilométer kerülőút egy alsóbbrendű, de szilárd burkolatú úton, csökkentett sebességgel és megnövekedett forgalom mellett teljesíthető, vagyis hosszabb menetidőre kell számítani. A nagyméretű autóknak, a szállítójárműveknek nagyobb kerülőt kell tenniük, ők a Börzsöny teljes megkerülésével tudnak csak közlekedni. A falun belül viszont kizárólag azok a közterületek, önkormányzati kezelésben lévő utak vannak zárva, ahol a védekezés zajlik, ezért lényegében a település egészén biztosított a közlekedés.

Neubauer Rudolf elmondta még, hogy valamennyi közműszolgáltatásuk működik, de

a csatornahálózat a legterheltebb és a működése időnként akadozik.

"Ennek van közvetlen hatása az árvízi védekezési munkákra is, de egyelőre még ezeket is kezelni tudtuk. Előfordult már az, hogy a katonaság segítségével nagy mennyiségben és hirtelen kellett homokzsákokkal kis, lokális védekezési falat emelni. A DMRV szolgáltató szakemberei is folyamatosan jelen vannak a településen és segítik a szennyvíz megfelelő elvezetését" – fogalmazott.

Mint mondta, összességében nyugodt a falu, minden megfelelően üzemel. Az általános iskola tornaterme, a sportcsarnok az egyetlen, amit most az iskolások nem tudnak a testnevelésórákon igénybe venni. Ennek az épületnek ugyanis most – a tankerület együttműködésével – a tűzoltók elszállásolásában van szerepe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter meghívta XIV. Leó pápát egy magyarországi látogatásra. A Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja a Hungary Helps programot – mondta a miniszterelnök, miután találkozott a pápával, majd plenáris tárgyaláson vett részt Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikán Államtitkársága államközi kapcsolatokért felelős titkárával és Fabio Salerno magyar ügyekért is felelős szentszéki diplomatával.

Hétfőn szavaz a legfőbb ügyészről is az Országgyűlés

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett jövő hétfőre Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője. A parlamenti honlapon szereplő indítvány szerint az Országgyűlés ekkor szavazna a Baka András által javasolt legfőbb ügyészről, Szathmáry Zoltánról, valamint Hankó Balázs (Fidesz), Seszták Miklós (KDNP), Gurzó Mária (Tisza) és Magyar Péter miniszterelnök mentelmi jogáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, a bírósági eljárások gyorsításáról egyeztetett a kormány

Tisza-kormány: ma fogadja a pápa Magyar Pétert, a bírósági eljárások gyorsításáról egyeztetett a kormány

Csütörtökön vatikáni látogatást tett Magyar Péter: a miniszterelnököt délelőtt magánaudiencián fogadta XIV. Leó pápa, ezt követően pedig Pietro Parolin bíborossal, a Szentszék diplomáciai és kormányzati vezetőjével is tárgyalt. Itthon a politikai napirenden inkább a kormány és ügyészség közti konfliktus, valamint a képviselők mentelmi jogának ügye lehet, a kormányzati munka pedig új energetikai programok és egy friss oktatási stratégia elkészítése körül forog. Eközben a bírósági eljárások kiszámíthatóságának, gyorsaságának és hatékonyságának növeléséről egyeztetett az Igazságügyi Minisztérium vezetése az Országos Bírósági Hivatal elnökével, valamint a törvényszékek vezetőivel. A csütörtöki közéleti fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. szeptember 24. 13:44
×
×