Infostart.hu
eur:
378.74
usd:
321.8
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Összeroncsolódott személygépkocsi az Árpád hídon, ahol összeütközött három autó 2024. július 3-án. A balesetben hárman életüket vesztették.
Nyitókép: MTI/Mihádák Zoltán

Hírek érkeztek az Árpád hídi baleset két sérültjének állapotáról

A három halálos áldozattal járó szerda esti balesetben négy további ember megsérült, közülük ketten súlyosan az Országos Mentőszolgálat szerint.

Az Országos Mentőszolgálat a hvg.hu kérdésére válaszolva elmondta: a négy sérült közül ketten súlyos sérüléseket szenvedtek, ketten pedig könnyebb sérülésekkel kerültek kórházba.

A rendőrség tájékoztatása szerint egy 43 éves férfi egy lopott taxival hajtott fel forgalommal szemben a hídra, és ott frontálisan ütközött egy másik autóval, amibe utána hátulról egy harmadik is beleszaladt.

A rendőrség szóvivője a baleset előzményeiről elmondta, hogy az eset a III. kerületi Tavasz utcából indult, ahol egy taxis nő a nyitott ajtókkal parkoló autója mellett dohányzott. A férfi bepattant a kocsiba, mire rövid dulakodás alakult ki közöttük. A nő megpróbálta nyitva tartani az ajtót, de a férfi erősebb volt nála, sikerült becsuknia, és elhajtott a helyszínről.

A férfi az Árpád híd Vörösvári úti lehajtóján hajtott fel forgalommal szemben, és rövidesen összeütközött egy szürke Hyundai gépkocsival. Ez az ütközés még csak anyagi kár keletkezett, sérülés nem volt. A taxiban ülő férfi tovább hajtott Pest felé.

A második baleset a margitszigeti lehajtó közelében történt, itt a férfi frontálisan ütközött egy Suzukival, amibe egy mögötte haladó taxis is belecsapódott.

A második ütközésbe belehalt a taxit ellopó férfi, a Suzuki 34 éves férfi sofőrje és annak 32 éves női utasa. A másik taxiban ülő négy embert kórházba szállították, közülük ketten könnyebben, ketten súlyosan megsérültek.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×