Infostart.hu
eur:
363.56
usd:
324.56
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Dúró Dóra, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjelöltje a mozgalom hatvani lakossági fórumán 2019. május 22-én.
Nyitókép: Komka Péter

Leadta ajánlásait a Mi Hazánk

Összegyűjtötte az európai parlamenti (EP-) választáson való induláshoz szükséges számú ajánlást a Mi Hazánk Mozgalom – jelentette be hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese.

A politikus elmondta: eddig a törvényben előírt 20 ezer szignó kétszeresét gyűjtötték össze aktivistáik, amiből a nap folyamán mintegy 30 ezret adtak le a Nemzeti Választási Irodán, az ellenzéki pártok közül elsőként.

Ismételten sikerült bizonyítanunk, hogy milyen erő van ebben a közösségben - fogalmazott Dúró Dóra, megjegyezve, „Magyarország legelhallgatottabb pártja a Mi Hazánk, mind az országos fősodratú médiában, mind a helyi médiában”.

Hozzátette: a Fidesz után pártja a második az indítani kívánt önkormányzati képviselőjelöltek számát illetően, ami másfélszer annyi indulót jelent, mint a sorrendben utánuk következő Demokratikus Koalíció esetében.

Azokért a célokért fogunk harcolni az Európai Parlamentben és az önkormányzatokban, amelyeket eddig is a zászlónkra tűztünk: a globalista diktatúra helyett egy magyar jövőt szeretnénk építeni - jelentette ki a politikus.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Amerikában is az eladók diktálnak

Amerikában is az eladók diktálnak

Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedik, kisebb mínuszban van viszont a Mol, miután Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy Oroszország végül amerikai befektetőknek értékesíti a szerb NIS olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az Egyesült Államokban is az eladók diktálnak, a vezető részvényindexek értéke kisebb csökkenést mutat a keddi kereskedés első felében. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×