Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
330.89
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő
Nyitókép: Unsplash.com

Újra itt a füstmentes nap: sokat tehetünk környezetünkért, egészségünkért egy kis lemondással

November harmadik csütörtökje füstmentes nap, amely elsősorban az egészség védelmét célozza meg. Hajdu Márton, a fustmentes.hu szóvivője azt mondta az InfoRádióban: ennek a napnak a legfőbb üzenete az, hogy tudunk változtatni szokásainkon és a használt technológiákon is.

A füstmentes nap ötletét először az 1970-es években az Egyesült Államokban vetették fel abból a célból, hogy segítsék, támogassák a leszokásban a dohányosokat. Egy középiskolai tanár, Arthur P. Mullaney arra kérte az embereket, hogy egy napra tegyék le a cigarettát, és azt a pénzt, amelyet cigarettavásárlásra költöttek volna, adományozzák egy középiskolai ösztöndíjalapnak. A kezdeményezés népszerűvé vált és rendkívül sok támogatót szerzett, melyet jól mutat, hogy az Amerikai Rákszövetség kaliforniai szervezete 1976-ban már egymillió embert tudott rávenni arra, hogy egy napig ne dohányozzon. Ez volt az első hivatalos „smokeout".

Az amerikai sikerek hatására a füstmentes nap – melyet minden évben november harmadik csütörtökjén tartanak – nemzetközi nap lett. Ezen a napon világszerte számos szervezet hívja fel a figyelmet a dohányzás ártalmaira és tesz lépéseket annak érdekében, hogy a dohányzók leszokjanak káros szokásukról, vagy legalább csökkentsék az ártalmakat.

Bármikor változtathatunk a szokásainkon

„Ennek a napnak a legfőbb üzenete, hogy tudunk változtatni a szokásainkon és a használt technológiákon is” – mondta az InfoRádiónak a fustmentes.hu szóvivője. Hajdu Márton hozzátette: a fokozatosság hasznos és jó megközelítés lehet, hiszen „akármelyik aspektusát nézzük az életünknek, az általában nem fekete vagy fehér”. Mint fogalmazott, ha valaki dohányzik, az a legjobb döntés, ha abbahagyja. Ha azonban a gátló tényezők vagy a vágy miatt nem képes erre,

ma már lehetősége van tájékozódni arról, hogy milyen alternatívái vannak a klasszikus dohányzásnak, hiszen létezik már számos égés, illetve füst nélküli dohánytermék vagy technológia.

Hajdu Márton szerint a probléma forrása az égés. Az égő cigarettacsikk komoly gondokat okozhat vagy kellemetlenségekhez vezethet, mint ahogy a kiáramló füst is. Kiemelte, hogy

nagy kockázatokkal járhat a főzés is, ha nyílt lángot használunk.

A gáztűzhelynél sokkal biztonságosabb a villanyfőzőhely vagy a villanysütő használata. Figyelmeztetett, hogy érdemes óvatosnak és körültekintőnek lenni a különböző fűtési technológiák alkalmazásával is.

Jelentősen csökkent a lakástüzek száma

A Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke arról beszélt az InfoRádiónak, hogy a füstmentes nap elsősorban az egészség védelmét célozza meg. Dobson Tibor közölte: a füst igen gyakran tűzesettel is együtt járhat, ami értelemszerűen megköveteli, hogy a tűzoltók mindig, minden esetben bevetésre készen álljanak. Mint mondta, az őszi időszakban leggyakrabban lakástűz miatt riasztják őket. Az ilyen esetek megelőzése rendkívül fontos. Hozzátette: a hivatalos adatok szerint

az első három negyedévben mintegy 4700 lakástűz volt hazánkban.

Ez a statisztikai adat körülbelül ezerrel kevesebb a 2022-es év hasonló időszakához képest, azaz nagyjából 17 százalékos csökkenés történt. Dobson Tibor ugyanakkor megjegyezte, hogy az adventi időszakban lényegesen több és nagyobb a veszélyforrás.

„A dohányzás magában hordozhatja a tűzeset kialakulásának veszélyét, hiszen ha a hagyományos dohányterméket nem kellő figyelemmel, óvatossággal oltjuk el, vagy ráesik valamilyen lakástextíliára, mondjuk egy takaróra, ha valaki az ágyban dohányzik, akkor sajnos szintén lakástűz alakulhat ki” – magyarázta a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke.

Dobson Tibor felhívta a figyelmet, hogy a baj vagy bármilyen tragédia megelőzésében sokat jelenthet és hasznos segítséget nyújthat a füstérzékelő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több, mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×