Infostart.hu
eur:
363.79
usd:
326.1
bux:
142736.25
2026. november 6. péntek Lénárd
Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje beszédet mond a Nemzetközi Befektetési Bank székháza előtt, a szervezők szerint az orosz kémbank és Putyin ellen szervezett demonstráción 2022. március 1-jén.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Megtartotta alapító kongresszusát Márki-Zay Péter pártja

A tanácskozást Budapesten, a Belvárosi Színházban tartották.

A rendszerváltáshoz Orbán Viktort kell leváltani, nem az ellenzéket szidalmazni – mondta Márki-Zay Péter a Mindenki Magyarországa Néppárt alakuló kongresszusán.

A pártelnök beszédében azt hangsúlyozta, hogy az eddig mozgalomként működő Mindenki Magyarországa Mozgalom választásokon nem indulhatott, és még az ellenzék is sokszor ellenük volt, ezért volt szükség az új párt létrehozására.

Megerősítette, hogy a párt célja a meghurcolt társadalmi csoportok mellett való kiállás és a „kultúraváltás”, mely a szeretet, tisztesség és becsület alapelveire épít. Az állami finanszírozástól mentes működés pedig szerinte biztosítja, hogy nem lehet őket zsarolni.

Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×