Infostart.hu
eur:
363.14
usd:
313.84
bux:
150552.7
2026. augusztus 17. hétfő Jácint
Gálvölgyi János Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, humorista otthonában.MTVA/Gyűjtemény: Keleti Éva
Nyitókép: MTVA/Gyűjtemény: Keleti Éva

Döntött a rendőrség Gálvölgyi János ügyében

Csak azt nem árulja el, hogy mit

Ügydöntő határozatot hozott a rendőrség abban az ügyben, amely azért indult, mert hiába vártak mentőt az életveszélyben lévő Gálvölgyi Jánoshoz rokonai – értesült a naphire.hu.

Alig több mint egy hónapja az otthonában lett rosszul Gálvölgyi János, a mentőt azonban hiába várták a rokonai. A színészt így két lánya autóval vitte kórházba. Az esetnek hatalmas sajtóvisszhangja lett, a mentőszolgálatnál pedig vizsgálat indult. A rendőrség hivatalból indított eljárást foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A portál megkereste a rendőrséget, hogy hol tart az ügyben az eljárás, és a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete azt közölte, hogy "a BRFK ügydöntő határozatot hozott, amelynek tartalmát annak kézhezvételéig nem kommunikáljuk”.

Ebből a portál által megkérdezett ügyvéd azt mondta, hogy egyértelműen az eljárás megszüntetésére utal, de a döntés ellen az érintettek panaszt tehetnek, ebben az esetben az ügyészség hoz határozatot.

Címlapról ajánljuk

Bocs, véletlen volt, de..., kritikus napok jönnek Paksnál, kinyitnak egy zsilipet a Dunán

A Duna folyamatos apadása miatt emberfeletti munkával próbálják fenntartani a paksi atomerőmű két működő turbinájának vízellátását. A keddi és szerdai nap lesz a legkritikusabb, a szakemberek bárkák süllyesztésével és az RSD zsilipjének megnyitásával védekeznek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×