Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Szijjártó Péter: már hét magyar egység dolgozik Törökországban

Még most is jeleznek életet a keresőkutyák, teljes erőbedobással dolgoznak a nemzetközi szervezetek. 18 magyar volt a földrengés sújtotta török területen - friss helyzetkép a török-szír földrengésről.

Már hét magyar kutató-mentő csoport dolgozik a helyszínen, mivel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Baptista Szeretetszolgálat, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, az Életjel Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a Református Szeretetszolgálat munkatársai után a Budapesti Önkéntes Mentőszolgálat is (a Katolikus Karitász támogatásával) megérkezik - számolt be róla Szijjártó Péter a győr-péri repülőtéren. A külgazdasági és külügyminiszter a soproni kihelyezett kormányülés után jelentkezett a Facebookon.

Elmondta: nagyjából 60 óra telt el a első, hétfő hajnali nagy földrengés óta, a mostani kritikus időszakká kezd válni a túlélők felkutatása szempontjából.

A magyar egységek eddig 21 túlélőt mentettek ki, köztük 5 gyereket. Még most is jeleznek túlélőket a keresőkutyák, ezért a munka nagy lendülettel zajlik.

Segítik a magyar csapatokat török egyetemről érkező hungarológia szakos diákok és oktatók a tolmácsolásban.

A tárcavezető megerősítette, hogy a ferencvárosi és a kisvárdai futballisták jól vannak (az utánpótláscsapatok edzőtáboroznak Törökországban), akárcsak az a 18 magyar állampolgár, aki a földrengés által sújtott területen volt a katasztrófa idején.

Törökországban

  • A halottak száma már meghaladta a 8500-at,
  • a sebesülteké közelíti az 50 000-t.
  • A mentési munkálatokban körülbelül 100 ezer ember vesz részt.

Szíriában a halottak száma meghaladta a 2500 főt, a sebesültekéről nem számolt be Szijjártó Péter. Megjegyezte azonban, hogy a sebesültek ellátása rendkívüli nehézséget okoz az országban, ezért biztosítottak 50 millió forintot a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy a katasztrófasújtotta területen működtesse két mobil kórházát.

Megköszönte a tárcavezető a kutató-mentő szervezetek áldozatos munkáját, majd Üzbegisztánba indult, ahol elmondása szerint fontos, gazdasági együttműködéssel kapcsolatos tárgyalásokat folytat a csütörtöki napon a kormány és elnöki adminisztráció tagjaival.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Október 4-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Nagykáta 5. számú egyéni választókerületében. Bár a szavazás eredménye a testületi többség erőviszonyait nem befolyásolja, az összecsapás túlmutat a városhatáron: a kormánypárti jelölttel szemben a helyi Tisza Sziget támogatását élvező civil induló áll rajthoz.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×