Infostart.hu
eur:
381.96
usd:
327.9
bux:
108931.96
2025. december 5. péntek Vilma
Galambos Lajos, a Lagzi Lajcsi néven ismert zenész távozik a székesfehérvári büntetés-végrehajtási intézetből 2016. január 24-én, miután a bíróság az ügyészi indítványt elutasítva nem hosszabbította meg a gyanúsított előzetes letartóztatását.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Galambos Lajos szerint a fél ország arra készülhet, amiért őt elítélték

A zenész még mindig hisz abban, hogy nem kell börtönbe vonulnia.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, szerdán súlyosították Galambos Lajos büntetését víz-, gáz- és áramlopás miatt – a zenész az első fokon kiszabott 2 év 10 hónap helyett 3 év 6 hónap börtönbüntetést kapott és 4 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Emellett több mint 4 millió forintot és további bűnügyi költségeket kell megfizetnie.

A trombitaművész még mindig hisz abban, hogy nem kell börtönbe vonulnia. A Blikknek nyilatkozva úgy fogalmaztott: „a másodfokú bíróság hatvan napon belül nyújtja át nekünk az ítéletet, ezt követően tudunk érdemi jogi választ adni. Mindenesetre érdekes volt, hogy a bírónő a szóbeli indoklásban kimondta: példát akar statuálni velem. Nyilván ebben az energiaválságos időszakban, amikor a fél ország arra készül, hogy – úgymond – »miként tud áramot, gázt és vizet lopni«.

Arra a kérdésre, mennyire küldte padlóra az ítélet, azt válaszlta, hogy volt ő már ennél nagyobb bajban is.

A zenész ügyvédje, Fröhlich Krisztián a bulvárlapnak azt mondta: „Lajos 125 napot már előzetes letartóztatásban letöltött, illetve jó magaviselet mellett élhet a harmadolás jogával is, ami azt jelenti, hogy a büntetésének csak a kétharmadát kell letöltenie. Illetve mivel nem erőszakos cselekmény miatt állt bíróság elé, úgy gondolom, élhet a reintegrációs őrizet iránti kérelemmel is. Ez azt jelenti, hogy minimum 14 hónapot kell Lajosnak a börtönben töltenie.”

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×