Infostart.hu
eur:
361.63
usd:
315.08
bux:
0
2026. szeptember 22. kedd Móric
Az új szárny járóbeteg része a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórházában. A felvétel 2011. február 24-én készült.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Felmondtak az orvosok, nincs sürgősségi ellátás az Uzsokiban

Kunetz Zsombor egészségügyi elemző szerint kódolt bérkonfliktus van a jogállásról szóló törvényben. Az Uzsoki Kórház főigazgatójának nem engedte a szaktárca, hogy nyilatkozzon – hangzott el az InfoRádióban.

Előreláthatólag augusztus 30-ig leállt az Uzsoki kórház sürgősségi osztálya, mert felmondtak a vállalkozóként dolgozó orvosok.

„Az SBO működését augusztus 4-én 18 órától intézményünk lemondani kényszerült. A betegeket a Honvédkórházba, a Pest megyei Flór Ferenc kórházba és a Bajcsy kórházba kell irányítani” – áll abban az Uzsoki Kórházban szétküldött belső körlevélben, amit Kunetz Zsombor egészségügyi elemző tett közzé a Facebookon.

„Az Uzsoki Kórház orvosigazgatója humánerőforrás-krízis miatt nem tudja vállalni legalább augusztus végéig a sürgősségi osztály üzemeltetését” – mondta Kunetz Zsombor az InfoRádiónak.

A Kunetz Zsombor által idézett levél szerint az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény bevezetését követően a kórház sürgősségi osztályán a vállalkozó orvosok felmondásával jelentős orvoshiány alakult ki. A Népszava úgy értesült, hogy a sürgősségi osztályt egy közvetítő cégen keresztül 18 vállalkozó orvos, illetve mentőtiszt biztosította. Ám néhány hete

közel kétszer akkora bérért kezdtek az új dolgozókat toborozni az osztályra. A régi munkatársak maguknak is ugyanezt az összeget kérték, ám a kórház vezetése elzárkózott ettől,

így az orvosok felmondtak. Kunetz Zsombor szerint az új jogállási törvény rendkívül nehézzé tette a vállalkozó orvosok működését.

„Nagyon sok intézmény a vállalkozók bérét a bruttó alkalmazotti bér 168 órával való visszaosztásával határozza meg. Ez azt jelenti, hogy a vállalkozó még csak nem is a felbruttósított bértömegből kapja meg az egy órára eső bérét, hanem annál jóval kevesebbet, és nem kap semmifélő pótlékot, így a vállalkozó kevesebbet keres, mint eddig keresett, és kevesebbet keres, mint a jogállásban lévő dolgozók. Ezért kódolt bérkonfliktus van a jogállásról szóló törvényben” – hívta föl a figyelmet az egészségügyi elemző.

Az InfoRádió kereste az Uzsoki Kórház főigazgatóját, ám a szaktárca nem engedélyezte, hogy nyilatkozzon.

Másfél hónapja a zalaegerszegi kórházban kellett felfüggeszteni a traumatológia ellátást, miután ott is felmondott szinte a teljes osztály. Az orvosok az alacsony ügyeleti díjak miatt távoztak az intézményből. Kunetz Zsombor szerint az új jogszabály miatt a hasonló esetek csak szaporodni fognak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Szakszövetség: nagy bajba kerülhetnek a hamarosan lejáró napelemes pályázat résztvevői

Két héten belül el kell számolniuk azoknak a családoknak, akik állami támogatással gyakorlatilag ingyen telepíthettek napelemeket illetve akkumulátoros tárolókat otthonaikra. A támogatást azonban nem családok, hanem a kivitelezők kapták, amelyek közül azóta sok csődbe ment, így nem sikerült lezárni a projektet. A bajba került családok, most a kormánytól várnak segítséget – erről beszélt az InfoRádióban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×