Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a 180 perc című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2018. január 19-én.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Kiderült, milyen bejelentésekre készül Orbán Viktor

A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely közlései alapján világossá vált, miről beszél majd a kormányfő az operatív törzs pénteki ülését követően. Maszk, rendezvények, kijárási tilalom, parkolás - fontos változásokat hoz a pünkösd.

Pünkösdvasárnap környékére várja a kormány, hogy már lesz 5 millió magyar ember, aki megkapta legalább az első, koronavírus elleni védőoltását, a korábbi ígéretek alapján pedig ehhez a határkőhöz új nyitási intézkedések tartoznak.

Mint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón leszögezte, péntek reggel Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz az operatív törzs ülésén, majd bejelentésekkel áll elő az 5 milliós határral kapcsolatban - várhatóan a Kossuth rádiónak adott interjúban, fél 8 után.

A kancelláriaminiszter csütörtöki sajtótájékoztatójából azonban kiderült, mely területeken várható lazítás, részben pedig az is, hogy miben állnak ezek:

  • kivezetik az ingyenes parkolást (mivel pünkösdhétfő munkaszüneti nap, május 25-én, kedden)
  • a hitelmoratórium változatlan formában fennmarad (várhatóan augusztus 31-ig)
  • pünkösdkor megszűnik a kijárási tilalom (hogy pontosan mikor, azt a kormányfő jelenti be)
  • változnak a maszkviselés szabályai
  • változhat a - táncos-zenés - rendezvénykorlátozás

Az már korábban ismertté vált, hogy lakodalmak május utolsó hétvégéjétől tarthatók (már jövő pénteken is), "ottalvós" táborok pedig június 1-től szervezhetők.

A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely még azt is bejelentette, hogy mivel Magyarországnak megfelelő mennyiségű nyugati vakcina áll rendelkezésére, egy következő, várható uniós vakcinabeszerzésben már nem fog részt venni, az uniós tagállamoknak a következő hasonló programhoz viszont "sok sikert kíván" a magyar kormány.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×