eur:
400.84
usd:
371.59
bux:
92259.87
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Egy drón a II. Drón Konferencia és Expón a Várkert Bazárban 2019. november 8-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Már bűncselekményt is el lehet követni egy drón reptetésével

Vegyes a fogadtatása a drónt használók körében a szerdán elfogadott dróntörvénynek, amely január elsejétől lép hatályba. A jogszabály könnyítéseket és szigorításokat egyaránt tartalmaz.

Az Országgyűlés 116 igen, 52 nem szavazattal és 1 tartózkodás mellett elfogadta a pilóta nélküli légi járművek üzemelésével összefüggő egyes törvények módosítását. A törvény fontos változásokat hoz a drónhasználók esetében, így kötelező regisztrálni a 120 grammnál nehezebb, a távoli pilótától 100 méternél nagyobb távolságra eltávolodni képes drónokat. Ehhez létrehoznak egy honlapot és egy mobilalkalmazást, amelyet a HungaroControl üzemeltet.

A távoli pilóta a regisztrációt követően az alkalmazáson keresztül tájékozódhat a korlátozásokról, jelezheti igényét valamely légtér használatára, illetve bejelölheti a légtér használatát, amennyiben az általa kezdeményezett légtérben és időpontban megengedett a pilóta nélküli légijármű használata. Főszabályként lakott területen kívül lehet drónt szabadon használni, lakott terület felett eseti légtérkérelmet kell benyújtani, kivéve a játék drónok, azaz a 120 grammnál könnyebb pilóta nélküli eszközök esetében.

A jövőben szabálysértésnek minősül, ha valaki lakott terület felett pilóta nélküli légi járművet jogosulatlanul használ, továbbá ha a drón használata során más lakásáról, egyéb helyiségéről, vagy ezekhez tartozó bekerített helyről jogosulatlanul hang- vagy képfelvételt készít. Ezentúl bűncselekmény, vétség az, ha valaki más lakását, egyéb helyiségét, a hozzájuk tartozó bekerített területet megfigyeli, ennek minősített eset pedig, ha a készített hang-, képfelvételt nagy nyilvánosság számára elérhető teszi.

Rögzítették azt is, hogy a pilóta nélküli légijármű üzemeltetésére vonatkozó rendelkezések megsértőivel szemben százmillió forintig terjedő légi közlekedési bírság szabható ki.

"Egyre több felhasználó van, egyre több a felhasználási terület, és akik nem ismerték az eddigi szabályozást, azoknak szigorúbbnak tűnhet, mint az eddigi volt"

– mondta az InfoRádióban Csipak-Török Ágnes, a légtér.hu repülésbiztonsági elemzője.

Példaként említette, hogy a jelenlegi szabályok szerint minden esetben úgynevezett eseti légtérre van szükség, ha valaki drónt használ, akár a legkisebb játékkategóriát is. Mostantól viszont lakott területen kívül nem kell engedélyt kérni, illetve lakott területen belül sem, ha játék kategóriájú drónnal repül. Ebbe a kategóriába az akkumulátorral együtt legfeljebb 120 grammos drónok tartoznak, és fontos feltétel, hogy ne legyen rajta kamera, vagy más, adatrögzítésre alkalmas berendezés.

A kamerahasználatot szabályozza szigorúbban az új törvény, korlátozza, hogy mit és hogy lehet filmezni. "Ha valaki engedély nélkül készít felvételt az érintettről, akkor az szabálysértésnek minősül, ha pedig bebizonyosodik, hogy ez megfigyelési céllal történt, akkor már bűncselekmény" – mondta Csipak-Török Ágnes, és jelezte, nagyon fontos kritérium a felismerhetőség, és hogy az eljárások nem automatikusan indulnak, hanem magánindítványra.

"Vegyes a fogadtatás. Akik lakott területen kívül használják, azoknak egyértelműen könnyítést jelent" – mondta a törvényi szabályozás szakmai visszhangjáról a repülésbiztonsági elemző.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Megnyitották a kisebb szlovák-magyar határátkelőket, Szlovákiában aláírásgyűjtés kezdődött

Megnyitották a kisebb szlovák-magyar határátkelőket, Szlovákiában aláírásgyűjtés kezdődött

A szlovák rendőrség tájékoztatása szerint csütörtökre virradó éjjel ezeknél az átkelőknél is fertőtlenítő berendezéseket telepítettek. A száj- és körömfájás megbetegedés terjedésével összefüggésben azonban korlátozott forgalmi rend van érvényben mind a szlovák-magyar, mind pedig a szlovák-cseh határátkelőhelyeken, ami miatt jelentős torlódások fordulhatnak elő.

Nyugdíjkiegészítést fizet a kormány a magas infláció miatt

A szerdai kormányülésen elhangzottakról tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A legkisebb településen élők számára külön döntések születtek az ülésen, ezekről külön bejelentéseket tett Gyopáros Alpár kormánybiztos. Sok újságírói kérdés irányult a miniszterelnök március 15-ei beszédére és a jegybanknál zajló vizsgálatra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
Zelenszkij egyetlen dolgot kér Amerikától, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Zelenszkij egyetlen dolgot kér Amerikától, Moszkvában felmerült a mozgósítás lehetősége – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Zelenszkij ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok határozottan kiáll majd az orosz követelésekkel szemben, amelyek a fekete-tengeri tűzszünet feltételeként a szankciók feloldását követelik. Moszkva szerint a kereskedelmi hajók biztonságos áthaladását lehetővé tevő tengeri fegyverszünet csak akkor léphet életbe, ha a Nyugat feloldja az orosz élelmiszer- és műtrágya-kereskedelemre vonatkozó korlátozásokat - számolt be a BBC. Az orosz mk.ru számolt be arról, hogy egyáltalán nem kizárt egy újabb mozgósítási hullám Oroszországban. Az orosz-ukrán háborúban jelenleg nehezen átlátható a helyzet, mivel a kedden bejelentett részleges tűzszünettel kapcsolatban egymásnak teljesen ellentmondó kijelentéseket tesznek a felek. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 27. 13:20
×
×
×
×