Infostart.hu
eur:
386.55
usd:
331.62
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
Sólyom László volt köztársasági elnök a faluszépítő napon a Komárom-Esztergom megyei Súron 2016. május 24-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Sólyom László háromkötetes könyvet jelentetett meg

Jogászi-közéleti pályáját mutatja be a Documenta címet nyert kiadvány. Mióta nem államfő, megtanult olaszul.

Documenta címen a jogászi-közéleti életpályáját összegző háromkötetes kiadványt mutatott be Sólyom László volt köztársasági elnök szerdán Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem dísztermében.

A korábbi államfő, az Alkotmánybíróság egykori elnöke az online közvetített rendezvényen kifejtette: gyűjteménye a rendszerváltás harmincadik évfordulójára készült, amit a koronavírus-járvány háttérbe szorított.

Kiemelte,

a kiadvány nem a mai nézőpontból tartalmaz értékeléseket, hanem azt teszi közzé, miként látta a rendszerváltás előtti és utáni eseményeket az adott pillanatokban.

Ez egy tiszta dokumentumgyűjtemény, mindenfajta kommentár nélkül - tette hozzá.

Sólyom László szólt arról is, hogy könyve végérvényesen lezárt egység, mivel 2016-ban írta meg utolsó jogi tárgyú cikkét. "Letettem a tollat, soha többé fel nem veszem" - fogalmazott, majd hozzátette: "mondhatnám, hogy a jog szempontjából akár halott is lehetnék, de hát amint látják, nem vagyok az".

Elmondta, az utóbbi öt évben könyveket, például

pszichológiai, valamint vallással foglalkozó tudományos munkákat fordít, emellett megtanult olaszul, és azóta már abból a nyelvből is jelent meg fordítása.

"Az ország adott helyzetében, a mostani körülmények között ez a leghasznosabb amit tehetek" - jegyezte meg.

A volt köztársasági elnök szólt arról is, nagyon élvezte, hogy maga tervezhette könyve három kötetének borítóját.

A polgári jogi írások tipikus fiatalkori művek, ezért azon a köteten a legkorábban nyíló mecseki virág, az illatos hunyor látható; az alkotmányjogi köteten egy 130 éves mandulafa szerepel, azt szimbolizálva, hogy "van remény az alkotmányosság számára", míg a közéleti kötetre a bánáti bazsarózsa került, arra utalva, hogy a "környezetvédelem vitt a közéleti pályára" - mondta.

Címlapról ajánljuk
A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én
Felkészülés 2026

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×