INFORÁDIÓ 
2020. november 27. péntek
Virgil

szemét

illegális hulladék

magyar közút

somogy megye

Illegálisan lerakott szemetet szednek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai a Tisztítsuk meg az országot program első projektjének helyszínén, az M6-os autópálya Ercsi csomópontjánál tartott sajtótájékoztatón 2020. augusztus 26-án. Elindult a Tisztítsuk meg az országot program, amelyet egyebek mellett az illegális hulladéklerakók felszámolására hozott létre a kormány.

Átutazók szemetelésével gyűlik meg a polgármester baja

Infostart

Több mint harminc konténernyi szemetet hagynak az út szélén Somogy megyében. Emlékezetes, elkészült a közutak melletti területek szennyezettségi térképe.

„A Hetes és Juta közötti út közelében általában üres PET-palackot és ételes zacskót lehet látni – mondta a Sonline.hu-nak hetesi polgármester. – Egyesek menet közben szabadulnak meg a hulladéktól, de korábban a Hetes–Kaposmérő szakasznál, a bekötő földes út közelében rossz hűtőgépet, tévét, vagy használhatatlan csomagolóanyagot is leraktak” – tette hozzá Pavelka Béla, aki szerint a problémára egyedül a szemléletváltás lehet a megoldás.

A Somogy megyei hírportál hozzáteszi, Heresznye környékén sem ritka a szemetelés. Van, aki fittyet hány az elemi előírásokra és sörös- vagy épp festékesdobozt, esetleg háztartási hulladékot szór ki az utak mentén. Előfordult, hogy orr­facsaró szag áradt egy zsákból, az elkövetőt nem kapták el. Rengel László, a község polgármestere szerint

főként átutazók számlájára írható a szemetelés.

Azt mondta, visszatartó erő lenne, ha a szabályszegőkre rábizonyíthatnák az esetet.

Mint arról az Infosart is beszámolt, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az elmúlt öt esztendőben évente átlagosan közel 11 ezer tonna, döntő többségében illegálisan kidobott hulladékot gyűjtött össze és szállított el biztonságos lerakókba az országos, 32 ezer kilométeres közúthálózat területéről. Felméréseik alapján Somogyban

370 köbméternyi illegális hulladék található.

Pécsi Norbert Sándor kommunikációs osztályvezető elmondása szerint a legtöbb a marcali és a szántódi mérnökségük területén, de az M7-es autópálya pihenőinél is nagyon gyakori az illegális szemétlerakás.

Ismeretes, a magyar kormány Tisztítsuk meg az országot! elnevezéssel nagyszabású projektet indít a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretein belül. A cél, hogy több közreműködő szervezettel közösen felszámolják az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, illegálisan lerakott hulladékokat.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
A címlapról ajánljuk

Elhunyt Balázs Fecó

Meghalt Balázs Ferenc. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, a Korál együttes ikonikus alapító-vezetője...
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018