eur:
395.49
usd:
366.56
bux:
65613.08
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Totális offenzíva indult a vérszívók ellen

Több mint százezer hektáron, csaknem négyszázhatvan településen folytatódik a héten a szúnyoggyérítés - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője.

Több olvasónk is jelezte, hogy továbbra is rengeteg a szúnyog. Ennek egyik oka, hogy idéntől az Európai Unió döntése nyomán nincsen a légi imágóirtásra (azaz kifejlett, ivarérett rovar irtására) engedélyezett szer, emellett pedig a csapadékos, meleg időjárás kedvezett a csípőszúnyogok fejlődésének.

Az intenzív szúnyoginvázió nyomán a szakemberek az elmúlt héten 13 megye, mintegy kétszáz településén, csaknem 63 ezer hektáron végeztek szúnyoggyérítést, míg ezen a héten közel 107 ezer hektáron lépnek föl a vérszívók ellen, több mint 450 település bevonásával, mondhatni teljes kapacitással – ismertette az InfoRádiónak Dóka Imre szóvivő.

Így a héten a Dél-Dunántúlon, Baranya és Somogy megyében, kiemelten a Dráva menti településeken, a Duna mentén a mosonmagyaróvári, a győri, a dunaújvárosi és szekszárdi régióban, a Tisza-tó településein, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú, Csongrád-Csanád és Békés megye számos településén dolgoznak majd a szakemberek. A pontos helyszínekről, időpontokról és eljárási módokról a kezelés részletes programjából lehet tájékozódni, ami a katasztrófavédelem honlapján megtalálható, tette hozzá a BM OKF munkatársa.

Dóka Imre az InfoRádió kérdésére válaszolva közölte: a szúnyoggyérítés alkalmával kétféle eljárással lépnek föl a katasztrófavédelem munkatársai a vérszívók ellen. Míg

a szúnyoglárvák ellen biológiai gyérítést alkalmaznak, addig a kifejlett egyedek ellen kémiai kezeléseket végeznek.

Megjegyezte, az időjárás komoly befolyásoló tényező, hiszen egy meglehetősen csapadékos egy hónap után állunk, így az esővízzel teli árterek, valamint a szép számban előforduló elöntött belvizes területek mind-mind kedveznek a szúnyogok fejlődésének a mostani melegebb időjárás alkalmával. Ilyen feltételek mellett a szúnyoglárva képes akár 1 hét alatt is kifejlett állattá válni, éppen ezért a lakott területeken a már csípő szúnyogok ellen úgynevezett földi kémiai permetezéssel lépnek föl a szakemberek. Ennek a hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik, és csak az adott területen tartózkodó vérszívókat pusztítja el,

a lakosságra a szer nem ártalmas

– emelte ki.

A szóvivő végezetül arra is kitért, az időjárás alakulása miatt a szakértők csak egy-másfél héttel előre tudják tervezni, hogy hol, milyen eljárással, beavatkozással kell és szükséges gyéríteni a szúnyogokat, ezért minden héten hétfőn frissül az adott hét érintett településeinek a listája a katasztrófavédelem honlapján, a központi szúnyoggyérítési programban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×