eur:
393.54
usd:
364.51
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
A Kínából repülőgépen érkezett huszonnyolc raklapnyi orvosi védőeszköz lepakolását ellenőrzi egy katona a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának udvarán 2020. április 2-án. A kiszállítást Waberers-Szemerey Logisztika Kft. (WSZL) végezte.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Hatékonyan segít a honvédség a járvány idején

171 évvel ezelőtt ezen a napon vették be a magyar honvédok Buda várát, ennek emlékére ünneplik a honvédelem napját. Ennek kapcsán a honvédek járvánnyal kapcsolatos feladatait is összegezték.

A magyarok békeidőben, veszélyhelyzetben, katasztrófák és világjárványok idején is számíthatnak a katonákra, akik életük árán is megvédik őket - hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.

Németh Szilárd elmondta: "Azóta is büszkék vagyunk a magyar virtusra és a magyar katonákra" - fogalmazott, hozzátéve: örök hála és tisztelet a '48-as honvédoknak és Görgei Artúrnak. Köszönet és elismerés a mai Magyar Honvédségnek is, amely példamutató módon szolgálja a hazát, őrzi Magyarország függetlenségét, a békét, a magyar biztonságot és szabadságot - tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte, hogy Magyarország sikeresen küzdött le a koronavírus-járvány első szakaszát, abban kiemelkedő és nélkülözhetetlen szerepe volt a honvédségnek is.

A katonák most szolgálatot adnak a rendőrökkel a déli határokon. Hermetikusan zárták a határt, így védték Európa és Magyarország biztonságát a koronavírus gócokból érkező migránsokkal szemben - mondta Németh Szilárd.

A honvédség munkája a koronavírus-járványban

  • A honvédelem napján, munkaszüneti napon is folytatták az idősotthonok fertőtlenítését, amit szintén egy munkaszüneti napon, húsvétvasárnap kezdtek. Mostanáig 982 idősotthonban segítették ily módon az ott lakók egészségének védelmét.
  • Emellett 13 megyében 51 kórház élén honvédtiszt szolgál kórházparancsnokként. Feladatuk a készlet- és eszközgazdálkodás, az információáramlás valamint az őrzés-védelem megszervezése és fenntartása - tette hozzá.
  • 17 helyőrségben járőröznek katonák a köztereken és a sikeres magyar-kínai légihíd útján beszerzett egészségügyi védőfelszereléseket és eszközöket tároló raktárakat is őrzik.
  • Továbbá a humanitárius korridorokon is segítik a katonák az átmenő személy- és teherforgalom biztonságát .
  • Mindezeken felül a honvédelmi irányító törzsek 105 helyen felügyelik a létfontosságú vállalatokat és a kritikus infrastruktúrát.

Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott kitért arra, hogy a szakmai megbecsülés mellett igen fontos a katonák anyagi megbecsülése is. Emlékeztetett, hogy 2015 és 2019 között 50 százalékos béremelés volt ebben a szektorban, a múlt év végén pedig 500 ezer forint "fegyverpénzt" kaptak a katonák. Kiemelte még, hogy a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program a rendszerváltozás óta a legkomolyabb haderőfejlesztés.

  • A magyar katonáknak 1849. május 21-én, a tavaszi hadjárat végén három hétig tartó ostrom után sikerült visszaszerezniük a budai Várat.
  • Ennek emléket állítva 1992 óta május 21. a honvédelem napja.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×