Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Nyitókép: Pexels

Megszólaltak a kritikus állapotban lévő betegek mellett dolgozó szakemberek

A kórházi gyógyszerészeken is nagy teher van a koronavírus-járvány miatt – mondta az InfoRádiónak Süle András, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Kórházi-Klinikai Területi Szervezetének elnöke.  Legfontosabb feladatuk a különösen nagy veszélynek kitett, esetenként súlyos társbetegséggel küzdő emberek gyógyszeres kezelésének összehangolása a vírusfertőzéshez köthető terápiákkal.

A kórházi gyógyszerészekre is igen nagy terhet ró a járványhelyzet, hiszen ők a betegellátás frontvonalában, akár közvetlenül a betegágyak mellett kell hogy helyt álljanak – mondta az InfoRádiónak Süle András, a Magyar Gyógyszerészi Kamara Kórházi-Klinikai Területi Szervezetének elnöke. Közölte, hogy a kórházi gyógyszerészeknek kell biztosítaniuk a folyamatos és korszerű gyógyszerellátást a kórházakban, miközben elsősorban a betegre koncentrálnak.

2Úgy véljük, a klinikai gyógyszerész személye a zálog arra, hogy betegeink személyre szabott törődést és segítséget kaphassanak" – hangsúlyozta az elnök. A koronavírus-fertőzés kapcsán kiemelte, hogy a magas rizikójú, vagyis különösen nagy veszélynek kitett páciensek – nemcsak idősek, de fiatalabbak is például magas vérnyomással, más keringési, vagy cukorbetegséggel, pajzsmirigy vagy hormonális problémákkal – általában több már meglévő, hosszan tartó vagy akár súlyos társbetegséggel is küzdenek.

"A klinikai gyógyszerészek egyik legfontosabb feladata az, hogy

a már meglévő társbetegségek gyógyszeres kezelését összehangolják a koronavírushoz köthető terápiákkal"

– közölte Süle András. Az egyik legnagyobb kihívást az jelenti valamennyi egészségügyi rendszer számára az elnök szerint, hogy a rendelkezésre álló klinikai bizonyítékok alapján a koronavírus-fertőzésre jelen pillanatban nem ismert gyógymód, sem gyógyszer.

"A betegek saját immunrendszerének a feladata a betegség leküzdése, és ebben a folyamatban kell támogatni részben gyógyszerek segítségével a páciensek szervezetét, keringését, légzését, hogy megelőzzék a lehetséges szövődmények kialakulását" – mondta Süle András. Kiemelten kórházi gyógyszerészi feladat a hazai és a nemzetközi új tudományos eredmények áttekintése, értékelése.

Az elmúlt hetekben jó pár – akár más betegség kezelésére használt – hatóanyagról is felmerült, hogy előnyös vagy éppen káros lehet a koronavírus-fertőzöttek kezelésénél.

"A mi feladatunk és felelősségünk az, hogy a rendelkezésre álló klinikai bizonyítékok alapján egyértelmű állást tudjunk foglalni ezekről, minden egyes beteg testre szabott gyógyszerelésekor"

– tette hozzá Süle András. Szerinte minden kórházban rendelkezésre áll az ehhez szükséges infrastruktúra. Kedvező tendenciának tartja, hogy a közvetlenül a betegágy mellett dolgozó, kibővített felelősség- és feladatkörrel rendelkező, úgynevezett angolszász típusú klinikai gyógyszerészi szerepvállalás egyre több hazai intézményben már a napi gyakorlat része. Így a betegek a rendelkezésre álló legkorszerűbb, biztonságos és bizonyítékokon alapulóan hatékony terápiát kaphatnak – tette hozzá az elnök.

Elmondta: sok külföldi és hazai centrumban számos vizsgálat fut annak feltárására, hogy minél hamarabb oki terápiás megoldást, vagyis valódi gyógyszert találjanak, és a későbbiekben pedig védőoltást tudjanak kifejleszteni a vírus ellen. A jelek biztatóak, de idővonalat nagyon nehéz mellé társítani – mondta Süle András. Szerinte amíg közvetlen gyógyszer nem áll rendelkezésre, addig az úgynevezett szupportív kezelés, tehát a beteg szervezetét támogató megoldást kell előtérbe helyezni, ehhez pedig minden rendelkezésre áll és alapvetően nincs ok aggodalomra emiatt.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.

Kitzinger Szonja: a balatoni strandéttermekben és street food büfékben is megjelentek az ínyenc falatok

14. alkalommal jelent meg a Magyar Konyha magazin nyári lapszámának mellékleteként a Balaton gasztrokalauz. A kiadvány idén megújult formában, a korábbiaknál szigorúbb válogatással mutatja be a tó környékének legjobb gasztronómiai helyeit, a szerkesztőség által legjobbnak ítélt TOP 100-at.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: 16 órakor jön Magyar Péter bejelentése, kikerült az energiaterv

Tisza-kormány: 16 órakor jön Magyar Péter bejelentése, kikerült az energiaterv

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×