Infostart.hu
eur:
385.17
usd:
331.83
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: budapest.hu

Több változás is lesz az Blaha Lujza tér felújításában

Ezek miatt közel 10 millió forinttal drágult a tér felújításának tervezése.

Az előzőekben ismert 139,2 millió forintról 148,5 millió forintra drágult a budapesti Blaha Lujza tér felújításának tervezése – írta a hvg.hu az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény alapján. Az indoklás szerint a tervek elkészítésével megbízott két cég, a «Közlekedés» Fővárosi Tervező Iroda Kft. és az UVATERV Út-, Vasúttervező Zrt. emberei a 2018 őszén tartott helyszíni bejáráson konstatálták, hogy a terveket több ponton nem lehet úgy elkészíteni, ahogy a megrendelő BKK szeretné, ezért pluszmunkák váltak szükségessé.

A problémákra és a változásokra a főváros is reagált.

A munkálatokkal kapcsolatban azt írták, hogy a tervezés 2018 júliusa óta tart, jelenleg az építési engedélyek megszerzésénél tartanak. A tervezési munka várhatóan a nyár elejére zárul le, ekkorra készülnek el a kivitelezési tervek is,

az építkezés pedig várhatóan ősszel indul, és körülbelül egy évig tart majd.

A Blaha Lujza tér, a tér alatti aluljáró és a Somogyi Béla utca felújításának becsült költsége 4 milliárd forint, amely fővárosi és kormányzati forrásból áll rendelkezésre.

A változások

Az Erzsébet körút 2. szám előtti nyilvános illemhely felújítása nem lehetséges annak műszaki állapota miatt. A műszaki leírás szerinti nyilvános illemhely kötelező kialakítása miatt új illemhelyet kell tervezni a jelenlegi aluljáró szerkezeti bővítésével. A főváros szerint ez megtörténik, a tér irányába bővített aluljáróban egy új BKK-ügyfélközpont és az új illemhely is helyet kap, valamint lifteket is építenek.

A tér felszínén kialakítandó új épületkoncepció tervezése közben nyilvánvalóvá vált, hogy a diszpozícióban meghatározott lift helyszíne ellehetetlenül, így új elrendezést kellett meghatározni, figyelembe véve a metró üzemi szempontjait. A csomópontot teljes mértékben akadálymentesítik,

új gyalogos átkelőhelyeket is létrehoznak.

A teret jelenleg széttagoló szervizúthálózat átszervezésével egy egységes, kiterjedt zöldfelületet is tartalmazó közteret akarnak létrehozni.

Részben módosul a teret határoló utak forgalmi rendje is:

  • a Rákóczi útról közvetlenül jobbra lehet majd kanyarodni a teljes hosszában kétirányú Márkus Emília utcába, illetve a József körútra is.
  • A Somogyi Béla utca a Gutenberg tér felől a Stáhly utca felé egyirányú lesz.

A tér felújításával összhangban átépül a Somogyi Béla utca egészen a Gutenberg térig, igazodva a Palotanegyedben már lezajlott korábbi utcafelújításokhoz.

A térre építenek egy kisméretű, kulturális célokat szolgáló – az egykor itt álló Nemzeti Színház örökségét felidéző – épületet, amely előtt egy egybefüggő térrész adhat majd helyet akár nagyobb rendezvényeknek is.

A téren található fák száma a főváros közleménye szerint a mostani 26-ról 65-re nő, fasort telepítenek a Rákóczi út jelenleg aszfaltozott középszigetébe is – ideiglenesen, azzal a tudatos szándékkal, hogy a Rákóczi út később megvalósuló fejlesztésig (amikor ezeket a fákat majd áttelepíthetik) kifejthesse jótékony hatását.

Két MOL Bubi közbringa gyűjtőállomás lesz a téren: a jelenleg is üzemelőt áthelyezik a József körút mellé, emellett egy újat telepítenek a Márkus Emília utcában. Több kerékpártámaszt is létesítenek.

Pára- és vízjátékok is kerülnek majd a térre.

A Rákóczi úti árkádok rendezésére is terveket kell adniuk a nyerteseknek, azonban a bejáráson nyilvánvalóvá vált, hogy ezek magántulajdonban vannak.

A drágulás csúszással is jár: az eredeti kiírásban 185 napot határoztak meg a szerződés teljesítésére, ezt a módosításban 285 napra korrigálták.A tervezés lezárásának határideje most 2019. május 22.

A tér átépítéséhez tartozik, hogy a Corvin nagyáruház tulajdonosa magánberuházásban átalakítja az épületet, műemléki homlokzatát felújítja.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×