eur:
394.52
usd:
370.35
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszédet mond a Görögkatolikus Ifjúsági Centrum és Kollégium avató- és felszentelő ünnepségén Edelényben 2018. július 13-án.
Nyitókép: Vajda János

Novák Katalin újabb részleteket árult el a családvédelmi akciótervről

A gyermekvállalás előtt álló fiatalok akár úgy is hozzájuthatnak a tízmillió forintos, szabadon felhasználható babaváró hiteltámogatáshoz, hogy abból végül egyetlen fillért sem kell törleszteniük - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin a babaváró támogatás részleteit ismertetve kifejtette, nem kell elkezdeniük a babaváró támogatás hitelének törlesztését azoknak a házaspároknak, amelyek július 1-jét követően, a terhesség tizenkettedik hete után igénylik. Ebben az esetben ugyanis három évre felfüggesztik a visszafizetést, ha pedig ez idő alatt megszületik a második gyerek, akkor további három évig nem kell törleszteni, ráadásul a tőketartozás harminc százalékát el is engedik - hangsúlyozta az államtitkár.

Ha pedig a következő hároméves időszakban a házaspár harmadik gyermeke is megszületik, akkor a teljes tartozást elengedik

- emelte ki.

Novák Katalin tájékoztatása alapján a babaváró támogatást július 1-jétől 2022. december 31-éig lehet igényelni a bankfiókokban. Azok a házaspárok lehetnek jogosultak a legfeljebb 10 millió forintos kamatmentes kölcsönre, amelyekben a feleség 18-40 év közötti, és a család egyik tagja rendelkezik legalább három év biztosítotti (akár hallgatói) jogviszonnyal.

Az államtitkár aláhúzta,

a hitelfelvételnek nem lesznek szigorú jövedelmi feltételei,

mivel a maximális kölcsönnek is legfeljebb 50 ezer forint lehet a törlesztőrészlete húszéves futamidő mellett. Ez azt jelenti, hogy akár már 100 ezer forintos nettó jövedelem mellett is igényelhető lehet a támogatás - tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a visszaélések megakadályozása érdekében utólagosan is kamatot kell fizetniük a házaspároknak, ha önhibájukból nem teljesítik a feltételeket, vagyis öt éven belül nem születik gyermekük. A babaváró támogatás egyébként már az első gyermek születése után kamatmentessé válik - mondta.

Novák Katalin kitért arra is, hogy a gyermektelen pároknál nem vizsgálják a korábbi házasságok számát, de amikor az egyik félnek van már gyermeke, akkor a támogatás csak akkor igényelhető, ha a házaspár egyik tagjának ez az első házassága.

A támogatás elbírálásakor a július 1-je után született vagy még úton lévő vér szerinti és örökbefogadott gyermekeket lehet figyelembe venni, a kedvezmények pedig a magzat 12 hetes kora utántól igényelhetők.

Az államtitkár elmondta,

kutatások igazolják, hogy a magyar fiatalok házasságban, átlagosan két gyermekeket nevelve szeretnének élni,

sokan azonban anyagi akadályaik miatt nem valósíthatják ezt meg, így húsz magyar fiatalra kevesebb mint tizenöt gyermek jut.

A kormány éppen ezért a gyermekvállalás előtt álló akadályok lebontásában nyújt segítséget, amelynek egyik eleme a családi otthonteremtési kedvezmény (csok). A tapasztalatok szerint ugyanis a fiatalok leginkább az önálló egzisztencia és anyagi biztonságuk megszerzése után szeretnének gyermeket vállalni - fejtette ki Novák Katalin.

Hangsúlyozta, nem minden esetben az otthonteremtés jelenti az akadályt, sokszor nincs is meg hozzá a kellő önerő, ezért döntött úgy a kabinet, hogy a babaváró támogatáson keresztül szabadon felhasználható segítséget is nyújt a fiatal házaspároknak. A kormány ezt a legutóbbi, a családvédelemről szóló nemzeti konzultáció eredményére alapozta, amelyben a válaszadók több mint 98 százaléka egyetértett azzal, hogy támogatni kell a fiatalok önálló életkezdését.

Az államtitkár kérdésekre válaszolva elmondta, a támogatáshoz szükséges biztosítotti jogviszonyba egy év közfoglalkoztatottság számítható be, a gyermek nélkül maradó házaspárok pedig jelenleg mintegy nyolcszázalékos kamatfizetésre számíthatnak.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×