Infostart.hu
eur:
355.3
usd:
308.85
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Konténert szállító robot a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban, a budapesti Honvédkórház alagsorában 2013. augusztus 13-án. A 74 ezer négyzetméteres épületegyüttesben 8 robot dolgozik, szállítja az ételt, a szennyest és a tiszta ruhát, valamint a veszélyes hulladékot, mintegy 30 ember munkáját kiváltva.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Közeleg a határidő, hétfőig kell dönteniük a Honvédkórház dolgozóinak

A Honvédkórház hét fővárosi és öt vidéki telephelyén több ezer civil alkalmazottnak, köztük orvosoknak, ápolóknak és más szakdolgozóknak kell dönteniük a következő öt napban arról, hogy vállalják-e a honvédelmi alkalmazotti státuszt - írja a Népszava.

A lap úgy értesült, hogy jelen állás szerint nem várható tömeges felmondás, viszont négy-öt traumatológus, néhány sürgősségi szakember, valamint a héten újranyitott koraszülött centrum munkatársai még kitartanak a távozás mellett.

A parlament tavalyi utolsó ülésén fogadták el a képviselők azt a törvényt, amely január 1-jével automatikusan az újonnan létrehozott, honvédelmi alkalmazotti jogviszonyba terelte a honvédségi fenntartású intézmények civil munkavállalóit.

Bár a törvény szerint az új jogviszony a közalkalmazottihoz képest többletjuttatásokat garantál a munkavállalóknak – a honvédelmi egészségügyben dolgozóknak idén például havi bruttó 39 200 forintos, 2022-re 63 ezer forintra növekvő bérkiegészítést – olyan többletkötelezettségeket is jelent, amelyet sokan nem szívesen vállalnának.

Címlapról ajánljuk

Örülhetnek a napelemesek: meghosszabbította a lakossági pályázat határidejét a kormány

Megkönnyebbülhetnek, akik már megkezdték a lakossági napelemes beruházásukat, de bajban voltak a június 15-i határidő miatt, mert szeptember 30-ig befejezhetik a beruházást, mert meghosszabbította a kormány a határidőt.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Tisza-kormány: rengeteg bejelentés érkezett, alkotmányos válság felé sodródhat az ország

Tisza-kormány: rengeteg bejelentés érkezett, alkotmányos válság felé sodródhat az ország

Számos fontos bejelentést tett a kormány csütörtökön: öt új jogszabálytervezetet is társadalmi egyeztetésre bocsátott, köztük a lakossági jelzáloghitelek kamatstopjának kivezetéséről, a babaváró hitel feltételeinek módosításáról és a kriptoeszközök szabályozásának átalakításáról szóló javaslatokat. A kormányzati tájékoztatón szó esett a mohácsi Duna-híd beruházásának felülvizsgálatáról, a kórházi klímarendszerek felújítását célzó fejlesztési programról, az uniós források megszerzését célzó korrupcióellenes és igazságügyi intézkedésekről, valamint a jövő heti brüsszeli EU-csúcsról is. Eközben Török Gábor arról írt, hogy az államfő legutóbbi lépése tovább mélyítheti a kialakuló alkotmányos válságot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×