Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Túlélte a bizalmi szavazást a brit kormány - a nap hírei

A kormány reményei szerint növelni fogja a családtámogatások mértékét – közölte a családügyi államtitkár. A tervek szerint csütörtökön mégis találkoznak az innovációs és technológiai miniszterrel az Akadémia intézetvezetői.

Jövő hétfőig új javaslatot kell a londoni parlament elé terjesztenie a brexit ügyében a brit miniszterelnöknek, miután ma túlélte a bizalmi szavazást. Az eredmény ismertetése után Theresa May bejelentette, hogy még ma este tárgyalásokat kezd a törvényhozás többi pártjának képviselőivel. A londoni parlament kedden nagy többséggel utasította el azt a megállapodást, amelyet a kilépés feltételeiről kötött az Európai Unióval a miniszterelnök.

A brexit-folyamat leállítását és egy újabb népszavazás kiírását sürgette a brit uniós tagságról a skót kormányfő. Nicola Sturgeon a Bild című német lapnak kijelentette: egy második referendum az egyetlen lehetőség arra, hogy Skócia az Egyesült Királyság részeként maradjon Európában. A két és fél évvel ezelőtti népszavazáson a skótok 62 százaléka voksolt az unióban maradásra.

A kormány minimum megtartja, de reményei szerint növelni is fogja a családtámogatások mértékét - jelentette ki a családügyi államtitkár. Novák Katalin az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: a cél az, hogy Magyarország egy idősödő, csökkenő népességű országból egy gyarapodó, fiatalodó nemzetté váljon. Az államtitkár elmondta azt is, hogy a kormány még az idén tovább finomítja a csok egész rendszerét, a kistelepülésen élők számára pedig speciális feltételekkel biztosít családi otthonteremtési kedvezményt.

Összesen 5,8 milliárd forintra pályázhatnak a háziorvosi praxisok és önkormányzatok – jelentette be az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós közölte: a program célja az egészségben eltöltött évek számának növelése, a szív- és érrendszeri, a daganatos megbetegedések rizikófaktorainak, valamint a gyermekek egészségi állapotát befolyásoló tényezők felmérése.

Debrecenben 500 új munkahelyet hozott létre a német Schaeffler csoporthoz tartozó FAG most átadott csapágygyára. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: tavaly 98 nagyberuházás valósult meg, illetve kezdődött el Magyarországon, összesen 1380 milliárd forint értékben.

Az Európai Unió 166 millió euróval támogatja emeletes vasúti kocsik magyarországi beszerzését. A 600 ülőhelyes szerelvényeken a wifi-hálózat mellett a kerekes székek és a kerékpárok számára kijelölt hely is lesz. A 11 új vonat a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes, a Budapest-Miskolc- Sátoraljaújhely és a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony vonalon közlekedik majd.

A tervek szerint csütörtökön mégis találkoznak az innovációs és technológiai miniszterrel a Magyar Tudományos Akadémia intézetvezetői. A Portfolio úgy tudja: az MTA vezetői Palkovics Lászlótól a kutatóintézeti pénzek visszatartása miatti jogi és etikai aggályaikra is választ várnak. Korábbi sajtóértesülések szerint a tárcavezető anélkül rendelte be az igazgatókat, hogy arról tudott volna az Akadémia elnöke.

Az OTP célja, hogy leánybankja legyen a legnagyobb bank Bulgáriában - jelentette ki a pénzintézet elnök-vezérigazgatója. Csányi Sándor Szófiában beszélt erről, miután lezárult egy újabb ottani pénzintézet, az Expressbank megvétele. Az OTP 2003 óta van jelen Bulgáriában és az elmúlt 15 évben folyamatosan nyereségesen működött.

A Závecz-Research szerint csökkent a Fidesz támogatottsága, összességében erősödött az ellenzék, de a változások nem módosították jelentősen a korábbi erőviszonyokat. A közvélemény-kutató közölte: a túlóratörvény elfogadása és az azt követő ellenzéki reakciók után a teljes népesség körében a Fidesz támogatottsága 35-ről 32 százalékra csökkent. A Jobbik népszerűsége 9-ről 11 százalékra bővült. Az MSZP-nek 7, és a DK-nak 5 százalék a támogatottsága. A Momentum támogatottsága 3-ról 4 százalékra, a Kétfarkú Kutyapárté 2-ről 3 százalékra emelkedett.

Megkezdődött az influenzajárvány az országban. A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint január 7-e és 13-a között 19.300 ember, az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak orvoshoz. A Nemzeti Népegészségügyi Központ jelentése szerint a betegek többsége fiatal felnőtt.

Jóváhagyta az angol nyelvű kar létrehozását a marosvásárhelyi egyetem szenátusa, de azt továbbra sem engedélyezi, hogy a magyar nyelvű képzés önálló karrá váljon. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Petru Maior Egyetem tavaly hozta létre közös intézetét.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×