Infostart.hu
eur:
363.7
usd:
324.7
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

ÁSZ: a Párbeszéd és a Momentum nem ismeri a szabályokat

Már korábban értesítette a Momentumot és a Párbeszédet a költségvetési támogatásuk felfüggesztéséről az Állami Számvevőszék - közölte a szervezet azután, hogy a két párt illetékesei a Népszavának jelezték: tömörülésük nem kapta meg az esedékes, első negyedéves állami támogatást.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd pártigazgatója hangsúlyozta: pártja december 11-én beadta az új székhely bejegyzését igazoló papírokat, valamint a kampánypénzek elszámolásához szükséges szerződéseket, de az ÁSZ erre nem reagált.

Az ÁSZ szerint a Momentum Mozgalom és Párbeszéd Magyarországért Párt nyilatkozatai azt bizonyítják, hogy

nem ismerik az általuk felvett kampánypénzek felhasználásával és elszámolásával kapcsolatos jogállami kereteket, törvényi előírásokat, eljárási szabályokat.

Az ÁSZ tavaly október 4-én közölte, kezdeményezte a Párbeszéd és a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését, mert a két jelölőszervezet nem biztosította a kampánypénzek ellenőrzésének feltételeit, a két párt nem biztosította az ellenőrzés lefolytatását, a közhiteles nyilvántartásban rögzített székhelyén többszöri megkeresés ellenére sem volt elérhető.

A számvevőszék azt is közölte, hogy folyamatban van a tavalyi országgyűlési választás kampánypénzeinek ellenőrzése; és a jelentéstervezetek nem nyilvánosak. Az ÁSZ a 2018. áprilisi országgyűlési választás után egy éven belül ellenőrzi a jelöltek és a jelölőszervezetek választásra fordított pénzeinek felhasználását. A felhasználás és az elszámolás előírásait a számviteli, a kampány- és a párttörvény tartalmazza.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Amerikában is az eladók diktálnak

Amerikában is az eladók diktálnak

Komolyabb eladási hullám söpört végig kedden az ázsiai tőzsdéken, miután ismét felerősödtek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos befektetői aggodalmak. Európában ugyanakkor többnyire folytatódik az emelkedés. A magyar tőzsdén az OTP tovább emelkedik, kisebb mínuszban van viszont a Mol, miután Aleksandar Vučić szerb elnök szerint nem zárható ki, hogy Oroszország végül amerikai befektetőknek értékesíti a szerb NIS olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az Egyesült Államokban is az eladók diktálnak, a vezető részvényindexek értéke kisebb csökkenést mutat a keddi kereskedés első felében. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×