Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Gyárfás Tamás volt úszószövetségi elnök, médiavállalkozó távozik tárgyalása után a Budai Központi Kerületi Bíróság épületéből 2018. április 20-án. A bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében felbujtóként meggyanúsított Gyárfás ellen.
Nyitókép: Koszticsák Szilárd

Gyárfás is duplázik, leteszi a rekordóvadékot

A Fenyő János megöletésével megvádolt médiavállalkozó kifizeti a 200 millió forintot, hogy lekerüljön róla a nyomkövető és szabadon utazhasson.

Igen! Ennyit válaszolt Gyárfás Tamás a Népszava kérdésére, hogy kifizeti-e a Fővárosi Törvényszék jogerős döntésében meghatározott 200 millió forintos óvadékot. Ugyanakkor egyebekben nem kommentálta a törvényszék döntését.

A korábban fellebbezést benyújtó Fővárosi Ügyészségen a lapnak megerősítették, az ügyészség új fellebbezést már nem tud vele szemben benyújtani.

Mint azt az InfoStart is megírta, a Magyar Úszószövetségi korábbi elnökével, a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA végrehajtó bizottságának tagjával szemben áprilisban rendelt el lakhelyelhagyási tilalmat a Budai Központi Kerületi Bíróság. Gyárfás Tamás elektronikus nyomkövetőt kapott.

Az ügyészség akkor előre kitervelten elkövetett emberölésben felbujtóként való részességgel gyanúsította meg a médiavállalkozót. Gyárfás Tamás tagadja a vádat, azt mondja, hogy ha leteszi az óvadékot akkor sem fog megszökni, mert tisztázni akarja magát.

A bíróság először százmilliós óvadékot szabott ki, ez ellen az ügyészség fellebbezett. A Fővárosi Törvényszék végül a duplájára emelte jogerős döntésében az óvadék összegét és az in: a bíróság a gyanúsított bevallott vagyona alapján állapította meg a 200 milliós óvadéki összeget. Bánáti János elsősorban azért kérte a lakhelyelhagyási tilalom feloldását, hogy Gyárfás Tamás elláthassa a nemzetközi sporttisztségéből fakadó feladatait.

Címlapról ajánljuk
Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Megvan az iráni ellencsapás terve: áttételesen ütne vissza Amerikára

Irán – a retorikában bizonyosan – nem várta tétlenül az amerikai-izraeli támadást. Arról, hogy mire számíthat az Egyesült Államok, ha a jövő hétre is betervezett tárgyalások ellenére megindítja ellene az akciót, többször utaltak a nyilvánosság előtt. Kérdés, hogy Teherán be tudja-e váltani fenyegetéseit. Összefoglaljuk, mit ígértek az irániak válaszul az amerikai támadásokra.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×