eur:
394.6
usd:
365.12
bux:
65493.78
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Börtön vár a buszos ügyeskedőkre

Börtön jár a jogellenesen átalakított személyszállító járművek vezetéséért.

A tavalyi, 17 halálos áldozattal járó veronai buszbaleset nyomán megalkotott módosítás szerint a jövőben egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki olyan járművel vagy különleges személyszállító szolgáltatást nyújtó járművel vesz részt a közúti közlekedésben, amelyet engedély nélkül vagy az engedélytől eltérően alakítottak át.

Két évig terjedő szabadságvesztés a büntetés, ha a bűncselekményt iskolabusszal vagy különleges igényű, mozgáskorlátozott, idős vagy beteg személyeket szállító közúti járművel követik el.

Aki engedély nélkül ilyen átalakítást végez, vagy végeztet, elzárással büntetendő.

Az elfogadott törvénymódosítás a Btk. zaklatásra vonatkozó rendelkezéseit is megváltoztatja. A jövőben két, vagy súlyosabb esetben három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki a zaklatást hivatalos személy sérelmére, hivatali tevékenységével össze nem egyeztethető helyen vagy időben követi el.

Az előterjesztés indoklásában arra hivatkoznak, hogy az alaptörvény hetedik módosítása megerősítette a magánélet védelmét, így már a hivatalos személyeket is megilleti az a jog, hogy legyen olyan hely és időszak a mindennapi életükben, ahol, illetve amikor joggal elvárhatják, hogy hivatalos eljárásuk miatt ne zaklassák őket. A szabályok a törvény kihirdetését követő 8. napon lépnek hatályba.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×