Infostart.hu
eur:
362.44
usd:
322.8
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Kérhetnek kártérítést a MÁV-tól a monorierdei vonatbaleset károsultjai

Kérhetnek kártérítést a MÁV-tól azok, akik érintettek voltak a hétfői vasútbalesetben. Magyar György ügyvéd szerint nemcsak a sérültek, hanem a vonaton utazók is perelhetik a társaságot.

Igényelhetnek kártérítést a hétfői vonatbaleset érintettjei, hiszen a vasúti személyszállításról szóló jogszabály egyértelműen előírja: a vasúttársaság úgy köteles szolgáltatni, hogy a menetrendben előírt feltételek mellett biztonságosan eljuttassa az utasokat a célállomásig - mondta az InfoRádiónak Magyar György ügyvéd.

Mint veszélyes üzem, a vasút a működéséből fakadó károkért mindig és mindenkor felel - fűzte hozzá a jogász, aki szerint bárki követelhet kártérítést, aki - vagyoni és nem vagyoni - kárt szenvedett.

Az ügyvéd szerint nem kell rögtön perben gondolkodni, célszerű, ha az utasok közvetlenül a MÁV-hoz fordulnak igényeikkel. A beadványban érdemes jogfenntartó nyilatkozatot tenni, vagyis kikötni: ha a balesetből az utasoknak később keletkezik káruk, az azzal kapcsolatos igényt később érvényesítik majd - javasolta Magyar György.

A biztosító ebben az esetben azonnal helyt kell, hogy álljon, még az a társaság is, amely kötelező módon a vasúttársasággal szerződést kötött - fűzte hozzá az ügyvéd.

A károsultaknak a bizonyításhoz meg kell őrizniük minden olyan számlát, dokumentumot, amelyek a balesettel összefüggésben keletkeztek - mondta Magyar György, aki szerint a MÁV nem vitatja majd az igények jogosságát. A kártérítési összegről valószínűleg peren kívül is meg tudnak majd állapodni a felek - jegyezte meg a jogász.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×