"Sokfajta politikust ismerek, de általában is igaznak gondolom, hogy mi politikusok nagyjából olyanok vagyunk, mint amilyen maga az ország. Érdemben nem jobbak és nem rosszabbak. Vezetőként az átlagot elérő, azt meghaladó képességekkel, ambícióval. Persze a politikusnak is van önérdeke, mint ahogy van a színházigazgatónak, a brigádvezetőnek, a titkárnőnek és a tanárnak. A politika egyik oldalról képviselet, a másik oldalról szakma. Mint képviselet azok igényéből indul ki, akiknek a nevében fellép. Ugyanakkor a politikus nem csak képviseli, hanem alakítja is azt az álláspontot, amit a többség a magáénak gondol. Ez messze nem egyirányú feladat. Továbbra is azt hiszem, hogy a politikus dolga a programadás. Azaz úgy kell, hogy képviselje az őt megbízók álláspontját, hogy abban legalább részben, a saját meggyőződése is benne legyen.

Más oldalról szakma is a politika. Akik régóta politikusok, lassan alig értenek máshoz. És minél régebben politikus valaki, annál nehezebb szakmát váltani. És annál világosabb, hogy a politikus benne akar maradni a politika világában. Ütközhet egymással a politika képviseleti funkciója és a funkciót hordozó ember nyilvánvaló önérdeke. A demokratikus politikai berendezkedés éppen arról szól, hogy ebben a konfliktusban a demokratikus képviseleti elem, az ehhez kötődő ellenőrzés legyen az erősebb, ne pedig az önérdek. Akkor működik jól a demokratikus politikai berendezkedés, ha a választók a politikus önérdekétől eltérő akaratukat is tudják érvényesíteni. A politikust sokszor az a veszély fenyegeti, hogy választóinak kegyeit keresve akár legjobb meggyőződése ellenére is kerüli a konfliktusokat, kerüli azon kötelességének teljesítését, hogy befolyásolja is a közvéleményt, programot adjon, ne pedig csak utána baktasson, és kielégítsen minden rövid távú vágyat.

Ekkor a politikus és politikája elkezd sodródni, alaktalanná válni, végső soron szétesni. Persze igaz a másik oldal is. Legalább akkora veszély az is - bár ezzel ritkábban találkoztunk ebben az időszakban -, ha valakit fűt a messianisztikus vágy és hit, ha történelmet akar írni, fittyet hányva arra, hogy mi az, amit egy ország el tud fogadni, ha valaki minden áron diktálni próbál. Õk is rajta szoktak veszteni. Mint mindig, ez is arány kérdése, megtalálni a progresszív arany középutat. Merni bátor ideák mentén programot adni, de nem hinni, hogy nap, mint nap történelmet kell írni, és váteszként a nemzet előtt járva éjjel és nappal diktálni a tempót, ugyanakkor nem belesüppedni a hétköznapi kompromisszumok végeláthatatlan sorába, kiszolgálva minden érdeket és annak ellenkezőjét. Ez a nagy dilemma.

Köszönöm a kormány valamennyi tagjának az együttműködést, a vitákat, a partnerséget.

A most alakuló kormány kisebb lesz elődjénél, kevesebbeknek jut hely a kormányzás közvetlen közelében. Tudom, hogy van, akiket ez rosszul érint. Emberileg nemcsak hogy megértem, hanem szolidáris is vagyok velük. Politikusként és vezetőként viszont azt gondolom, hogy meg kellett ezt tenni. És ma ez az érdek erősebb, mint az a fajta szimpátia, ami a kormány nagyon sok tagjához fűz. (...) Patetikusan hangzik vagy sem, csak azt tudom mondani, itt nem elsősorban mi számítunk."

(A teljes bejegyzést elolvashatja itt.)