Infostart.hu
eur:
386.07
usd:
330.54
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő

Az MSZP-választmány a koalíció mellett

Az MSZP országos választmánya az elnökséggel egyetértésben támogatja, hogy a kongresszus felhatalmazást adjon a párt miniszterelnök-jelöltjének és elnökének a koalíciókötésre - mondta Simon Gábor, az MSZP országos választmányának elnöke a testület ülése után.

A két testület politikai támogatást adott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelöltnek és Hiller István pártelnöknek, hogy a következő időszakban a koalíciókötéssel kapcsolatos, illetve a kormányzati szerepvállalásról és a kormányprogramról szóló tárgyalásokat lefolytassa - közölte a politikus.

Simon Gábor hozzátette: a végső döntést a kongresszus hozza meg, de jelzésértékű, hogy a döntést előkészítő elnökség és választmány egyhangúan hozta meg határozatát.

A választmány elkötelezett, hogy a közteherviselésben az igazságosság elve érvényesüljön - mondta a testület elnöke.

A választmány ülése után 11 órakor kezdődött a kongresszus ülése, ahol Gyurcsány Ferenc a készülő kormányprogramról, míg Hiller István a párt előtt álló feladatokról mond beszédet.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×