eur:
388.33
usd:
361.83
bux:
69307.18
2024. május 9. csütörtök Gergely
Gyulay Zsolt, a MOB elnöke a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) együttműködési megállapodásának aláírásán Budapesten 2022. november 10-én. Az együttműködés célja, hogy a közmédia az összes csatornáján bemutathassa a 2024-es párizsi olimpiára készülő, illetve kvótáért küzdő sportolók útját a nyári játékokig.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Már 92 magyar olimpiai kvóta biztos, de Gyulay Zsolt akár a duplájára is számít

A kézilabda-válogatottak sikeres kvalifikációján múlhat, hogy nagyobb lesz-e a magyar küldöttség Párizsban, mint 2021-ben Tokióban volt. Az InfoRádió Gyulay Zsolt MOB-elnököt kérdezte.

Jelentősen nőhet a tavaszi hónapokban az olimpiai kvótaszám – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

"Időarányosan szerintem jól állunk. Most 92-t látunk, de tudjuk, hogy a ranglisták alapján száz fölött vagyunk már.

Nyilván még kesergünk egy kicsit a női kosárcsapat miatt" - utalt arra, hogy a spanyol válogatott ellen egyetlen ponttal kapott ki Székely Norbert alakulata, ezzel esett el az ötkarikás indulás lehetőségétől. "Ne felejtsük el, hogy fantasztikus eredményt értek el a lányok, de nem sikerült behúzni azt az utolsót. Ellentétben a női vízilabda-válogatottal, amelynek viszont igen, ami nagyon jó. Persze a magyar kosárlabdának és az olimpiai csapatnak is sokat jelentett volna. De bízunk abban, hogy a két kézilabdacsapat még versenyben van, és jól fog szerepelni, úgyhogy bízom benne, hogy 175 fölött leszünk" - húzta alá. 2021-ben az elhalasztott tokiói olimpián 173 sportoló képviselte a magyar színeket.

A sportvezető arról is beszélt, hogy megnyugtatóan rendezte a MOB az utazás kérdését, a sportolóknak a legkényelmesebb konstrukciót alakították ki. A Wizz Air szállítja majd a magyar sportolókat, és minden fordul majd gép, mert aki végzett a versenyével, annak el kell hagynia az olimpiai falut.

"Az érmesek jelentenek kivételt, remélem, minél többen jönnek majd haza az olimpia végén az úgynevezett aranygéppel augusztus 12-én. Remélhetőleg tele leszünk" – mondta a MOB elnöke.

A most is zajló győri sportlövő-Eb mellett a következő időszakban több sportágban is lesz itthon kiemelt olimpiai kvalifikációs esemény. A párizsi játékok megnyitóját július 26-án tartják, az olimpia augusztus 11-én zárul.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mekkora esélye van von der Leyennek az újraválasztásra?

Mekkora esélye van von der Leyennek az újraválasztásra?

Magyarországnak még három EU-tagállamot maga álláspontja mellé kell állítania, ha meg akarja akadályozni Ursula von der Leyen európai bizottsági elnöki jelölését - mondta az InfoRádióban Kalas Vivien, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének munkatársa.

Budapesten tárgyal a kínai elnök

Este kilenc óra előtt szállt le Hszi Csin-ping gépe a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Orbán Viktor és Lévai Anikó fogadta az elnöki párt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Percek alatt tudunk hitelt felvenni, hanggal tudunk átutalni, és ez még nem minden

Percek alatt tudunk hitelt felvenni, hanggal tudunk átutalni, és ez még nem minden

Megváltoztak a kamatkörnyezet csökkenésére vonatkozó várakozások, és bár ez rövid távon nem fogja a lakáshitelek tömeges drágulását okozni, a további kamatcsökkenés meghiúsulhat - mondja Molnár Gergő. A K&H Bank lakossági marketing vezetője a Portfolio jövő keddi Hitelezés 2024 konferenciájának a lakáshitelezésről szóló beszélgetésében is beszélni fog, alábbi interjúnkban pedig a hitelpiaci kilátások mellett a zöldhitelekről, a K&H digitális asszisztenséről és a befektetési piac kilátásairól is kérdeztük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×