eur:
388.49
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Mit tegyünk, ha kopogtat az APEH?

Az APEH 100 ezer forintos mulasztási bírságot szab ki azokra, akik hátráltatják az adóellenőrök munkáját, aki idén csaknem 10 ezer embernél vizsgálják meg, hogy honnan származnak a vagyontárgyai. De vajon mi számít a vizsgálat akadályozásának, és vajon milyen jogok védik az adózókat?

Vadász Iván adószakértő szerint az embereknek joguk van megismerkedni azokkal az adatokkal, amelyeket az adóhatóság összegyűjtött róluk. A vagyonosodási vizsgálatok során megkapott kérdőívet csak ezután kell kitölteniük.

Az adószakértő hangsúlyozta: az eljárási jogok gyakorlása és az adóhatóság munkájának akadályozása nem ugyanaz, a kettőt nem szabad összemosni.

Nem időhúzás, felkészülés

Minden adózónak joga van például ahhoz, hogy ha váratlanul meglepi az APEH egy vizsgálattal, akkor kérhesse annak elhalasztását egy másik időpontra. Nem azért, hogy időhúzással tartsa fel az ellenőröket, hanem azért, hogy felkészülhessen az ellenőrzésre.

Az ellenőrök ugyanis rákérdezhetnek sok évvel korábban történt dolgokra is, sőt, olyan számlákat, dokumentumokat is kérhetnek, amelyeket esetleg nem őrzött meg az adózó, így a pótlása időbe került.

Jól jöhet az orvosi igazolás

Mint mondta, orvosi igazolással betegség esetén is halasztást lehet kérni. Sőt, az emberek megtehetik azt is, hogy képviselőt hatalmaznak meg, aki segít nekik az eljárás során.

Vadász Iván azonban elsősorban azt ajánlja a vizsgálat előtt állóknak, hogy mielőtt kitöltenék az APEH kérdőívét, kérjenek iratbetekintést, azaz győződjenek meg arról, hogy milyen adatokat tart nyilván róluk az adóhivatal. Ezt ugyanis jogszabály teszi lehetővé számukra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×