eur:
388.51
usd:
361.12
bux:
0
2024. május 7. kedd Gizella

Sólyom és Gyurcsány, tüntetők és rendőrök az ominózus jegyirodánál

Szolidaritásáról biztosította Sólyom László köztársasági elnök annak a XIII. kerületi jegyirodának a dolgozóit, amelyet a napokban több támadás ért. Az államfő, miután találkozott az iroda ügyvezetőjével, kijelentette: semmi nem igazolhatja a rasszista indíttatású erőszakot és uszítást. A helyiség előtt délután nemzeti radikálisok, ellenük pedig civilek demonstrálnak majd, a rendőrség felkészült a rendezvények biztosítására.

A köztársasági elnök péntek reggel látogatta meg a jegyirodát, együttérzéséről biztosította az ott dolgozókat, és kijelentette: szomorú, hogy itt tart az ország - mondta az InfoRádiónak a Broadway Jegyiroda tulajdonosa.

Kovács Zoltán szerint a jegyirodában történtek ürügyül szolgálnak az újabb tüntetésre.

A jegyiroda tulajdonosa szeretne már túllépni a történteken, de nem tervezi bezárni az üzletet: elképzelhető, hogy még a péntek délutáni tüntetések idején is nyitva tartanak.

Pro, kontra

Jászai Mari téren a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Gárda, a Magyarok Világszövetsége budapesti szervezete, a Nemzeti Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Lelkiismeret '88, a Hunnia Mozgalom, a Magyar Önvédelmi Mozgalom, a Szent Korona Rádió és a Kuruc.info felhívására gyülekeznek.

A jegyiroda közelében ellendemonstrációt jelentett be az SZDSZ budapesti elnöke, Szabadai Viktor, és több magánszemély is, ezen várhatóan megjelenik majd Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.

A kormányfő csütörtökön nyílt levelében arra kéri a Fideszt, a KDNP-t és az MDF-et, hogy képviselőik vegyenek részt az SZDSZ és civil szervezetek által a szélsőségesek megmozdulásával egy időben, péntekre szervezett ellentüntetésen.

A miniszterelnök hangsúlyozta: minden demokratikus erőnek ki kell állnia a polgárok szabadsága és biztonsága védelmében. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a tétlenség és a hallgatás ebben a helyzetben mindennél beszédesebb és veszélyesebb.

Gyurcsány jelenléte árt az ügynek

A Fidesz a miniszterelnöknek és az SZDSZ budapesti elnökének címzett válaszlevelében közölte: a kormányfő magamutogató módon akar felvonulni.

Szabó György, XIII. kerületi önkormányzati képviselő szerint Gyurcsány Ferenc árt a nemes ügyben szervezett összefogásnak. "Önöknek úgy kell a szélsőséges provokáció, mint egy falat kenyér" - jelentette ki a politikus.

Szabó György a tüntetésen készül átadni a levelet Szabadai Viktor budapesti SZDSZ-elnöknek, némiképp ellentmondva saját szavainak, amely szerint a liberálisok pártrendezvénnyé akarják alakítani a demonstrációt.

A rendőrség felkészült

Három magánszemély jelentett be demonstrációt délután a Hollán Ernő utca környékére, a Budapesti Rendőr-főkapitányság mindegyikükkel lefolytatta az egyeztető tárgyalásokat és engedélyezte a tüntetéseket - tájékoztatta az InfoRádiót a szervezet szóvivője.

Tafferner Éva hozzátette: a BRFK arra számít, hogy sok lesz a tüntető, így péntek reggeltől megállási tilalmat vezettek be a Raoul Wallenberg utca és a Szent István körút közötti területen a Hollán Ernő utca mindkét oldalán, illetve a Buday Nagy Antal utca mindkét oldalán a Pozsonyi út és a Hollán Ernő utca között.

A demonstrációk ideje alatt a Hollán Ernő utca egy részét is lezárják majd - mondta a szóvivő, hozzáfűzve: a rendőrség minden óvintézkedést megtett annak érdekében, hogy a demonstrációk nyugodtan folyjanak le.

Előzmények

Egy fiatal lány március 20-án jegyet akart venni a Hungarica nevű zenekar koncertjére, de szóváltásba keveredett az eladóval.

A lány kifogásolta, hogy a jegyiroda száz forintos szervizdíjat is felszámol, és az sem tetszett neki, hogy az eladó nem ismeri a Hungaricát.

Néhány nappal később, április elsején hajnalban ismeretlenek Molotov-koktélt dobtak a jegyirodára, majd 7-én, hétfőn nemzeti radikálisok demonstrációt tartottak a helyiség előtt, Szabó György XIII. kerületi fideszes képviselő azonban ellentüntetést szervezett, ezzel megakadályozta a szélsőségesek felvonulását.

A demonstrációk idején ketten kővel dobták be az idő közben rendbe hozott iroda ablakait; a rendőrök már elfogták az elkövetőket.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×