eur:
389.51
usd:
362.4
bux:
68657.92
2024. május 8. szerda Mihály

Gyógyvízben fürödhet majd otthon sok zuglói

Évente több tízmillió forint bevételt remél a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a Paskál Strandfürdő medencéit tápláló kút vízfeleslegének értékesítéséből - tudta meg az InfoRádió a részvénytársaság műszaki igazgatójától. A strandfürdőt tápláló kút fölé egy magántársaság lakóparkot épít, és azt ígérik, hogy a lakásokban termálvíz folyik majd.

A Cordia Zrt. magát a kutat nem szerezte meg, a felesleges gyógyhatású termálvizet viszont bevezetheti a 2009. tavaszára elkészülő lakásokba.

A projekt igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: garantálják, hogy a strandfürdő nem szenved kárt a beruházás miatt.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. műszaki igazgatója az InfoRádióban azt mondta: a Paskál-strand vízellátása nem kerül veszélybe amiatt, hogy a Cordia Zrt. mellette épülő lakóparkjába vezetik el a kút minősített gyógyvizének egy részét.

Főként azért nem, mert a Paskálon a víz dacára anyagi okokból nincs gyógyszolgáltatás, bár a hosszú távú tervek között annak elindítása is szerepel.

A termálvíz, mint ahogy minden, a föld mélyében lévő kincs az állam tulajdona.

Az 1965-ben épült kútból, 1.700 méter mélyről nagyjából 69 fokos minősített termálvíz tör fel, naponta 663 köbméter mennyiségben. A fürdő ebből a felesleget, 160 köbmétert ad át a társaság a lakóparknak, évente több 10 millió forintért.

Rák Tibor hozzátette: a víz felhasználását nem akadályozza meg az építkezés, a kút ugyanis körbe van kerítve, a gyógyfürdő zrt. pedig egy szolgalmi úton tudja megközelíteni.

Bálint Attila, a lakópark projektigazgatója korábban azt mondta: a lakásokba bevezetendő víz egyszerre rendelkezik a termálvíz, a gyógyvíz és a termális ásványvíz minősítéssel is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Berobbanhat a használtautó-piac a következő hónapokban

Berobbanhat a használtautó-piac a következő hónapokban

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. 2024 első negyedévében havonta átlagosan 75.400 használt autót adtak el. Ez 13%-kal nagyobb használtautó-értékesítési volument jelent, mint az előző év azonos időszakában. Szakértők szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×