eur:
388.61
usd:
361.13
bux:
0
2024. május 7. kedd Gizella

Lesznek metróvezetők, de csak hogy ne féljünk

Vonatfelügyelők lesznek a 4-es metró automata szerelvényein, mert nemzetközi tapasztalat szerint az emberek eleinte tartanak attól, hogy vezető nélküli járművön utazzanak - hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyen a Siemens bejelentette, hogy elkezdte a metró biztonsági és automata berendezéseinek tervezését.

Az első új metrószerelvények a 2-es vonalon közlekednek majd, ezeken vezetőket is fognak alkalmazni, míg a 4-es vonalára olyan járművek érkeznek, amelyeket teljesen önműködő vonatvezérlő rendszerrel látnak majd el, ez pedig képes vezető nélküli üzemmódra is - mondta az InfoRádiónak a Siemes Zrt. ágazatigazgatója.

Aranyosy Zoltán hozzátette: amennyiben valaki például beszorul a metrószerelvény ajtói közé, azt a biztonsági rendszer érzékeli, és az előre meghatározott vészforgatókönyvek alapján életbe lépnek azok a mechanizmusok, amelyek garantálják az utasok épségét.

Az automatikus rendszer egyik legnagyobb előnye az emberi irányításúakhoz képest, hogy az összes járművet és felügyeleti jelet egyszerre látja, így a vonatok menetrendhez való helyzetét korrigálni tudja, úgy, hogy figyelembe veszi a vonalon haladó valamennyi jármű helyzetét és sebességét - fűzte hozzá.

A BKV a 4-es metró vonalán azt tervezi, hogy az első időkben vonatfelügyelőket alkalmaz, az ő jelenlétük azonban a teljes rendszer üzembe helyezése után már nem lesz szükséges - mondta Aranyosy Zoltán.

Van olyan ország, ahol azért alkalmaznak ilyen felügyelőket, mert az utasok még nem tudták elfogadni, hogy a szerelvény teljesen magától működik - tette hozzá a Siemens Zrt. ágazatigazgatója.

Hanganyag: Tenczer Gábor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Oroszország nukleáris gyakorlatot tart, több települést elfoglalt az orosz hadsereg - Híreink az ukrán frontról kedden

Oroszország nukleáris gyakorlatot tart, több települést elfoglalt az orosz hadsereg - Híreink az ukrán frontról kedden

24 óra alatt két települést is elfoglalt az orosz hadsereg Ukrajnában, egyet a harkivi Kupjanszk mellett, egyet a donyecki Avgyijivkától nyugatra. Oroszország kormánya tegnap bejelentette, hogy gyakorlatot tartanak az orosz harcászati csapásmérő erők. Az Egyesült Államok felpörgette az ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakéták gyártását, melyből várhatóan Ukrajna is nagy mennyiséggel kap majd. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×