eur:
389.42
usd:
361.82
bux:
68671.54
2024. május 7. kedd Gizella

Lomnici: Drámai a helyzet a bíróságokon

Több forrásra van szüksége a drámai ügyhátralék leküzdéséhez a Fővárosi és a Pest Megyei Bíróságnak - mondta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Hozzátette: a gazdasági ügyek száma folyamatosan nő, míg a bírók száma stagnál.

Az igazságszolgáltatási befektetés gyorsan megtérül - hangsúlyozta Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a Magyar és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökeivel folytatott megbeszélés után.

Lomnici Zoltán rövid összegzéséből kiderült, hogy míg három éve az ügyhátralékok miatt a gazdasági ügyeknek 2-3 éves átfutási ideje volt, mára a Legfelsőbb Bíróság előtt csupán hét ügy van, amely fél évnél régebben kezdődött. Egy évnél régebbi ügy nincs.

Az ítélőtáblák adatai szerint ma a cégügyek, valamint a felszámolási és peres eljárások kevés kivétellel egy éven belül záródnak le.

A Fővárosi, illetve a Pest Megyei Bíróságon azonban, ahová az ügyek 30-40 százaléka tartozik, drámai a helyzet - mondta Lomnici Zoltán.

Kifejtette, hogy a Fővárosi Bíróság előtt jelenleg kilencezer ügy van felszámolási eljárások miatt, és a statisztikák szerint az esetek száma folyamatosan nő.

Az állam ellen indított perek perértéke 10 milliárd forint fölött van, valamint a pénzügyi perek és a cégek egymás közötti perei esetében is évente több 10 milliárd forintról döntenek a bíróságok, ezért meghatározó jelentősége van annak, hogy ez hat hónapon belül, vagy csak három év után történik - közölte a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

Lomnici Zoltán szerint a bíróságoknak több forrásra van szükségük a költségvetésből, hogy elláthassák ezt a feladatot.

Kiemelte, hogy az egyik szomszédos uniós tagállamban a költségvetésnek hasonló arányát fordították a bíróságokra, mint nálunk, vagyis közel 2,8 százalékot, majd ezt 4 százalék fölé emelték, ami a költségvetés szempontjából nem volt drámai hatású, de két év alatt több mint 30 százalékkal sikerült javítani a hatékonyságon.

Még ha kapnának is pénzt bírák felvételére, egyelőre nem tudnák őket elhelyezni, mivel kevés a bírósági ingatlan - hangsúlyozta a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

Az ügyhátralékok leküzdésében a jogi környezet megváltoztatása is segítséget jelenthet, de a Legfelsőbb Bíróság egyelőre nem tett erre javaslatot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

Mbappé az utolsó párizsi BL-meccsére készül a PSG mezében

A Borussia Dortmund egygólos előnnyel kezdi a Bajnokok Ligája-elődöntő ma esti második mérkőzését a Paris Saint-Germain ellen. A sárga-feketék 2013 óta először juthatnak be a fináléba. A helyzet nem egyszerű: a francia bajnok ebben a sorozatban egyszer már legyőzte a Parc des Princes-ben a Dortmundot.

A szakszervezet szerint 25 milliárdból meg lehetne oldani a felsőoktatási dolgozók béremelését

A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete addig nem kezdeményez újabb tárgyalást, amíg az államtitkárság nem áll elő konkrét javaslattal és ígérettel a felsőoktatásban dolgozók bérhelyzetének rendezését illetően – mondta az InfoRádióban Gregor Anikó szakszervezeti titkár. Arról is beszélt, hogy készek lennének segíteni a minisztériumnak abban, hogy találjanak forrásokat a költségvetésben a követelések teljesítésére.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Elárulták a bankok az MNB-nek, mit terveznek a hitelezésben

Elárulták a bankok az MNB-nek, mit terveznek a hitelezésben

Elkészítette legfrissebb Hitelezési felmérését az MNB. 2024 első negyedévében a bankok összeségében nem változtattak sem a vállalati-, sem a lakáscélú hitelek feltételein, és ezeken az elkövetkező fél évben sem terveznek érdemben módosítani – állapította meg a jegybank, amelynek alelnöke, Virág Barnabás is előadást tart a Portfolio jövő keddi Hitelezés 2024 konferenciáján, nem érdemes lemaradni a szakmai rendezvényről!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×