eur:
388.48
usd:
360.87
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Támogatja a kamara a vizitdíjat nem szedő orvosokat

Erkölcsi támogatásáról biztosította a vizitdíj beszedését bojkottáló orvosokat Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Az Egészségügyi Minisztérium államtitkára közölte: nem büntetik meg külön eljárás keretében a vizitdíj beszedését megtagadó orvosokat, mert ennek már van szankciója.

Három orvos az ország három különböző pontján az alkotmányra hivatkozva tagadja meg a vizitdíj beszedését.

Nagy Attila debreceni urológus szerint az alkotmány kimondja, hogy az államnak a tb-járulékon kívül nincs joga pénzt kérni az egészségügyi ellátásért, ezért ő bojkottálja a rendelet végrehajtását.

Vizitdíj nélkül látja el a hozzá forduló pácienseket egy székesfehérvári fogorvos is. Hátsági Horváth Miklósnak az a véleménye, hogy a kormányzat a vizitdíjjal akarja rászoktatni a betegeket a fizetős egészségügyre.

A szakember hangsúlyozta, hogy az állam 40 milliárd forintot akar elvonni az ágazattól, ami a fogorvosi kezelések központi támogatására jutó összeg duplája. Õ is alkotmányellenesnek tartja a vizitdíjat, és nem minősíti törvényszegésnek a bojkottot.

Két Nógrád megyei falu betegeit gyógyítja vizitdíj nélkül Szabó Gergely. A háziorvos szintén úgy véli, hogy a vizitdíjról szóló szabály jogellenes, de ő inkább általános elvi okokból - mint fogalmazott: a kiszolgáltatottság érzése miatt - döntött úgy, hogy pácienseinél hagyja a 300 forintokat.

Az Alkotmánybíróság döntésére sokat kellene várni

Az InfoRádió felvetette a vizitdíj beszedését megtagadó háziorvosoknak, hogy egy érvényben lévő jogszabály alkotmányellenessé nyilvánítására kizárólag az Alkotmánybíróság hivatott.

Ezt mindhárman elismerték, de Szabó Gergely azt mondta, hogy az Alkotmánybíróság döntésére szerintük sokat kellene várni, és addigra az egészségügy általuk kárhoztatott reformja már visszafordíthatatlan lesz.
Orvosi kamara: erkölcsi támogatás

Erkölcsi támogatásáról biztosította a vizitdíj beszedését bojkottáló orvosokat a Magyar Orvosi Kamara elnöke.

Éger István szerint a kamara nem buzdíthat törvénysértésre, de erkölcsileg támogatja a vizitdíj beszedését megtagadó orvosokat.

A minisztérium tudomásul vette

Az Egészségügyi Minisztérium államtitkára az InfoRádióban közölte: tudomásul vették, hogy a három orvos nyíltan vállalja a vizitdíj beszedésének megtagadását.

Horváth Ágnes azonban hangsúlyozta, hogy egy jogszabály alkotmányellenességéről csak az erre hivatott testület, az Alkotmánybíróság határozhat.

Az államtitkár elmondta azt is: a minisztérium nem bünteti meg külön eljárás keretében az orvosokat, mert ennek már van szankciója

A február 15-tól fizetendő vizitdíjból a kórházaknak, szakrendelőknek, háziorvosoknak egy év alatt csaknem 22 milliárd forint plusz bevétele származik majd.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×