Infostart.hu
eur:
386.18
usd:
330.43
bux:
116567.93
2026. január 12. hétfő Ernő
Az Orion amerikai Hold-űrhajó egy Artemis hordozórakétával összekapcsolva a Kennedy Űrközpont kilövőállásán, a floridai Cape Canaveralben 2022. augusztus 17-én. A NASA augusztus 29-én tervezi felbocsátani tesztrepülésre az űrhajót, amelynek fedélzetén csak három kísérleti bábut helyeznek el, a rajtuk elhelyezett érzékelők mérik majd a sugárzást és a keletkező rezgéseket a Hold-utazás alatt. A NASA Artemis-programjának ez lesz az első próbarepülése, a tervek szerint hat hétig fog tartani.
Nyitókép: MTI/AP/Terry Renna

Szombaton próbálja a NASA ismét elindítani a holdrakétát

Az eredetileg hétfőre tervezett kilövési kísérletet azért kellett elhalasztani, mert a négy rakétamotorból egy nem tudott üzemi hőmérsékletre hűlni.

Egy érzékelő pontatlan leolvasása okozhatta a gondot a NASA mérnökei szerint: jelenleg úgy vélik, ki tudnak dolgozni egy olyan stratégiát, amely lehetővé teszi a szombati kilövést. Ennek részét képzi az is, hogy a visszaszámlálás tervezett kezdete előtt hamarabb kezdik el hűteni a motorokat, mint azt hétfőn tették – írja a BBC.

"Megtaláltuk azt az utat, amely szükséges, hogy eljussunk a következő kísérletig" – mondta John Honeycutt, aki a Space Launch System (SLS) rakétaprojektet irányítja a NASA-nál.

Szombaton helyi idő szerint 14.17 percre tervezik a kilövési időablak kezdetét: ez magyar idő szerint 20.17 perckor van. Innentől kezdve kélt órán belül indulhat el az Orion a Hold felé.

A szenzorok lehetnek a felelősek

A rakéta a modern megfelelője a Saturn V rakétáknak, amelyek az 1960-as és 70-es években embereket küldtek a Holdra, de jóval nagyobb tolóerővel rendelkezik. Az Artemisz-küldetés keretében küldik segítségével az Oriont a Hold közelébe: az első küldetésben

ember nélkül indul el a kapszula.

A hétfői sikertelenség oka nem magával a hármas számú hajtóművel, hanem inkább azzal a rendszerrel volt kapcsolatos, amely azt a repüléshez kondicionálja. A hajtóműveket nem sokkolhatja az igen hideg hajtóanyag hirtelen befecskendezése, ezért kilövés előtt lassan -250 fokos üzemi hőmérsékletre kell azokat hűteni. A hétfői mérések azonban azt mutatták, hogy a szenzorok szerint 15-20 fokkal melegebb maradt a hajtómű a szükségesnél.

A mérnökök szerint az átáramoltató rendszer megfelelően működött, csak az érzékelőrendszer nem tükrözte pontosan a valós hőmérsékleti viszonyokat.

Szombaton háromnegyed órával hamarabb elkezdik majd hűteni a rendszert abban reménykedve, hogy ezzel megoldják a gondot.

"Megpróbálunk szeptember harmadikán elindulni. Az előző kísérlet előtt azt mondtuk, ha nem tudjuk hőszabályozni a hajtóműveket, akkor nem lesz kilövés, és ugyanezzel a hozzáállással indulunk el szombaton is" – mondta Mike Sarafin, a NASA Artemis küldetésvezetője.

A záporok még közbeszólhatnak

A szombati időjárás-előrejelzés ugyanakkor jelenleg messze áll az ideálistól. Mostani adatok szerint 60 százalék az esélye annak, hogy az irányítók olyan körülményekkel, főként záporokkal szembesülnek, melyek ellehetetlenítik a kilövést. Ennek ellenére Mark Berger időjárás-felelős pozitív hangot ütött meg.

"Két óránk van, amelyen belül kilőhetjük a rakétát. A záporok közt általában sok idő szokott eltelni, úgy gondolom, hogy időjárás szempontjából még mindig elég jó esélyünk van a szombati indításra" – mondta az újságíróknak.

A 42 napos küldetés célja, hogy az Orion megkerülje a Hold hátsó részét, majd hazatérve a Csendes-óceánba zuhanjon a kaliforniai partvidéken. A tesztrepülés egyik fő célja annak ellenőrzése, hogy a kapszula hőpajzsa képes-e túlélni a Föld légkörébe való visszatérést.

A Holdra való visszatérés ugródeszkaként szolgál a Marsra való eljutáshoz,

a kutatók szerint azonban a Holdon vannak még tudományos szempontból befejezetlen kutatások. A Hold eredetének jobb megismerése a Föld kialakulásáról és korai fejlődéséről való új ismereteket hozhat.

Az Artemisz jövőbeli küldetései a Hold déli pólusát célozzák meg, ahol az állandóan árnyékban lévő kráterek jégkészleteket rejtenek.

"Az Artemisz egyre összetettebb küldetések sorozata, amelyek célja a Hold felfedezése a Mars-missziók előkészítése érdekében. Minél többet tudunk arról, milyen erőforrások állnak rendelkezésünkre, amikor már a Marsot célozzuk meg, annál felkészültebbek leszünk" – mondta Kate Calvin, a NASA vezető tudósa a BBC-nek.

Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×