Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
327.2
bux:
143857.56
2026. október 14. szerda Helén

Mindent rosszul tudtunk egy fontos élelmiszerről?

Amerika helyett Ázsiából és az eddig véltnél jóval korábbról származhat az édesburgonya - állítják a kutatók az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált tanulmányukban, megerősítve a batáta eredetének alternatív elméletét.

Az Indianai Egyetem paleobotanikusai David Dilcher vezetésével vizsgáltak meg az északkelet-indiai Meghálaja szövetségi államból származó 57 millió éves levélfosszíliákat, amelyekről megállapították, hogy az édesburgonyát is magába foglaló szulákfélék (Convolvulaceae) családjának képviselőitől származnak.

Az eredmények alapján a szakemberek arra következtettek, hogy a család

a késő paleocén korból és az ősi szuperkontinens, Gondwana keleti vidékéről származik, amely Ázsia részévé vált.

A korábbi megkövesedett növénymaradványok vizsgálatának eredményei azt sugallták, hogy a szulákfélék Észak-Amerikából és nagyjából 35 millió évvel ezelőttről származhatnak. A molekuláris elemzések eredményei azonban azt erősítették, hogy a család korábbról és az Óvilágból származik. A mostani tanulmány ezt az elméletet támasztja alá.

A tanulmány szerint a szulákfélék és a paradicsomot, valamint a burgonyát is magába foglaló burgonyafélék (Solanaceae) fejlődése az eddig véltnél korábban vált el egymástól.

A burgonyafélék 52 millió évvel ezelőtti képviselőinek Argentínában feltárt fosszíliái alapján a kutatók azt is megállapították, hogy a szulákfélék Keleten, míg a burgonyafélék Nyugaton alakultak ki.

A mostani tanulmányban vizsgált 17 fosszília a szulákféléket és a burgonyaféléket is felölelő burgonyavirágúak (Solanales) rendjének legkorábbi ismert ősmaradványai.

A növények lágy szerkezete miatt a szulákfélék fosszíliái igen ritkák. A családba több mint ötven nemzetség és 1880 faj tartozik. Az édesburgonyát főként gyökérgumójáért termesztik, de fiatal levelei is fogyaszthatóak. Igen gyakori táplálék a fejlődő országokban, magas a vitamin és az ásványi anyag tartalma.

Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Tisza-kormány: Tótth András először szólalt meg lemondása után, újabb feljelentét tett a kormány

Váratlan lemondások történtek kedden az energetikai terület vezetésében, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András energetikáért felelős államtitkár. Tótth András szerdán megszólalt döntésével kapcsolatban és cáfolta, hogy ennek köze lett volna a CATL debreceni konferenciájával kapcsolatos vitához. Kedd este lemondott Juhász Edit, a MEKH elnöke is, utódja október 16-tól Losonczy Géza lesz. Szerdán távozott hivatalából Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője is, nap közben olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy maga Kapitány István miniszter is a lemondást fontolgatja, de a tárcavezető cáfolta ezen lapértesüléseket. A kormány délután bejelentette, hogy hűtlen kezelés miatt eljárást indít egy közel 3 milliárd forint értékű tanácsadói szerződés ügyében, amelyet verseny nélkül, 3 nap alatt kötöttek meg, a nyertes kiléte pedig valószínűleg már az eljárás megindítása előtt eldőlt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×