Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
327.41
bux:
144165.99
2026. október 14. szerda Helén

Új felfedezés a memóriáról

Először találtak bizonyítékot arra, hogy képesek múltbéli eseményeket visszaidézni emlékezetükben az állatok. Az Indianai Egyetem (IU) szakértői szerint a felfedezés segítheti az Alzheimer-kór kezelésére szolgáló új gyógyszerek kifejlesztését.

A Jonathon Crystal, az IU kutatója vezette tanulmány a Current Biology című tudományos lapban jelent meg.

"Nemcsak azért érdeklődünk az állatok memóriája iránt, hogy jobban megértsük őket, hanem elsősorban azért, hogy a memória olyan modelljeit fejlesszük ki, melyek megfeleltethetők az emberi betegségekben, például az Alzheimer-kórban károsodott memóriatípusokkal" - mondta Crystal.

A tudós szerint a legtöbb kutatás, amely új, Alzheimer-elleni gyógyszer kifejlesztésén dolgozik, azt vizsgálja, hogyan hatnak az összetevők a térbeli memóriára, a memória azon fajtájára, amely leginkább megfigyelhető az állatoknál. A térbeli memória azonban nem az, amelyet leginkább károsít az Alzheimer-kór - írja a PhysOrg tudományos hírportál.

"Amikor a nagymamád Alzheimerben szenved, a betegség egyik leginkább szívbemarkoló következménye, hogy nem emlékszik arra, mit meséltél az életedről legutóbb, amikor találkoztatok. Minket ez az epizodikus emlékezet érdekel, mert ezt csökkenti az Alzheimer-kór és az öregedés is általában" - fejtette ki Danielle Panoz-Brown, a tanulmány fő szerzője.

Az epizodikus memória a bizonyos eseményekre való emlékezés képessége. Például amikor valaki elveszíti a kocsikulcsot, megpróbálhatja felidézni minden lépését - epizódját - az autótól a jelenlegi tartózkodási helyéig. Ezeknek az eseményeknek a felidézése az epizodikusmemória-visszajátszás (episodic memory replay).

Ahhoz, hogy megvizsgálják az állatok ezen képességét, Crystal és munkatársai csaknem egy éven át dolgoztak 13 patkánnyal, melyeknek 12 különböző szagból álló lista végigkövetését tanították meg. A kísérletek eredményeképpen megállapították, hogy az állatok támaszkodhattak a betanult sorrend felidézésének képességére.

A kiképzésük után a patkányok a kísérletek 87 százalékában sikeresen hajtották végre a feladatot. Az eredmények erős bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a patkányok kifejlesztették az epizodikusmemória-visszajátszás képességét.

Az is kiderült, hogy

az állatok emlékei hosszú távon tartósak és ellenállóak más emlékek hatásával szemben.

Crystal szerint nagy szükség van arra, hogy meghízható módszereket fejlesszenek ki a patkányok epizodikusmemória-visszajátszó képességének tesztelésére, mivel az új genetikai eszközök révén lehetőség van arra, hogy az Alzheimer-kórhoz hasonló neurológiai állapotú patkányokat hozzanak létre. Eddig csak egerek álltak rendelkezésre az új gyógyszerek tesztelésére.

Címlapról ajánljuk
Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

Turi Attila, az MMA elnöke: az átvilágítás alatt is mi tesszük a dolgunkat

A fiatal és középgenerációs művészek támogatását ösztöndíjprogramokkal és hálózatépítéssel is segíti a Magyar Művészeti Akadémia – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a köztestület elnöke. Turi Attila a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia helyzetének rendezését kormányzati feladatnak nevezte, ugyanakkor hangsúlyozta: nem szerencsés, ha a kulturális intézmények között ellentétek alakulnak ki. Hangsúlyozta azt is, hogy az MMA a jövőben is átláthatóan, a kormánnyal együttműködve végzi a munkáját, de nem politikai szempontok alapján dönt, hanem a teljesítményt értékeli.

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Sokkoló támadás érte Moszkvát, az oroszok hallani sem akarnak a békéről - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×