Meg lehet fogalmazni azt, hogy mik ezek a homeopátiás szerek?

Ezt elég nehéz megfogalmazni. Nem tudom, hogy ez precízen, pontosan, szakmailag vagy jogszabályilag hogyan fogalmazható meg. A lényeg, hogy a homeopátia egy elméletrendszer. Vannak, akik ebben hisznek.

Az egy dolog, hogy ez tudományosan mennyire bizonyított vagy nem bizonyított, mi kellene még, hogy bizonyítsák, és mi az, ami ebben súlyos hiányosság. A másik dolog azonban az, hogy ezek a homeopátiás szerek hatnak-e vagy nem hatnak.

Az orvostudomány kettéválik. Egyfelől van az elméleti része: ha gyógyszerfejlesztés szempontjából nézzük, akkor a preklinikai rész, ami azokat a vizsgálatokat tartalmazza, aminek az alapján ez a vizsgálat gyógyhatású. Ilyen preklinikai vizsgálatrendszert – ami egy hatóság által elfogadott úgynevezett preklinikai dosszié – a homeopátiás gyógyszereknél igazából nem ismerünk.

A nagyobb probléma az, hogy a mai orvostudomány a bizonyítékokon alapuló orvostudomány alapján áll, vagyis azon, hogy a klinikai tapasztalatok alapján ez a készítmény hatásos-e vagy nem hatásos. Ennek ma nagyon részletes, komoly irodalma, szabályozó rendszere, kritériumrendszere van.

Az Egyesült Államokban van egy olyan szabályozás, hogy a homeopátiás szerek dobozára is csak azt lehet ráírni, ami bizonyított. Jelentheti ez a homeopátiás szerek végét Ön szerint?

Ez az a pont, amibe az Egyesült Államokban az új szabályozás beleköt: a bizonyított és nem bizonyított kérdés. Tulajdonképpen gyógyszerfejlesztésbe már csak az léphet be, ami bizonyított, és gyógyszerként is olyan szerek kerülnek forgalomba, amelyeknek valamilyen gyógyhatását bizonyították az említett bizonyítékokon alapuló orvostudomány módszertana alapján.

Visszatérve az eredeti kérdésre, vagyis hogy a homeopátiás szerek tulajdonképpen mit takarnak, valójában ez egy jogi kategóriává vált. Mert addig, amíg a gyógyszerré minősítésnek nagyon szigorú követelményrendszere van, addig a homeopátiás szereknek nincs ilyen szigorú minősítési követelményrendszere. Ebben az értelemben a homeopátiás szerek a szabályozásban egy kivételezett helyen vannak.

Mit gondol, a homeopátia miért ilyen népszerű?

Nem tudok erre válaszolni. A homeopátiás szerek bejutottak a köztudatba. Káros hatásuk nincs – ezt tényként elfogadom. Egyáltalán nem vonom kétségbe azt, ha vannak szerek, amiket hasznosnak talál az emberek egy része, megvehesse és szedhesse.

A kérdés csak az, hogy ezeket külön kell-e kezelni a gyógyszerektől vagy sem. Nyilván külön, mert nincs hatásuk, akkor viszont miért vannak privilegizált helyzetben?

Lehet egy szernek pozitív hatása anélkül, hogy valóban gyógyszer lenne?

A gyógyszereknél bizonyítani kell, hogy a szernek van hatása. Ezt egy olyan kísérletrendszerben lehet vizsgálni, amikor egy csoportnak adjuk a szert, míg a másiknak nem. A placebo úgy néz ki, mint a szer, de nincs benne hatóanyag.

A tudományban vannak olyan betegségek vagy vannak olyan betegek, akiket nem lehet gyógyszer nélkül hagyni, például a cukorbetegség egyes típusában nem lehet gyógyszer nélkül hagyni a beteget, vagy egy skizofrén beteget nem lehet gyógyszer nélkül hagyni, mert ennek nagyon súlyos szövődményei vannak. És számos más olyan állapot van, amikor tulajdonképpen a gyógyszert már ahhoz viszonyítjuk, hogy a meglévő gyógyszernél jobb-e vagy sem.

Nem elviccelve a dolgot, Hofi Gézának volt annak idején egy mondása, hogy az orvos nem mondja meg, hogy mit ír fel, én meg nem mondom meg, hogy mire használom. A beteg mennyire szólhat bele abba, hogy mit írjanak fel neki?

A beteg szerepe alapvetően megváltozott, az elmúlt évtizedekben teljesen más orvos-beteg kapcsolat alakult ki. A beteget nyilvánvalóan partnernek kell kezelni, és nagyon különböző betegek vannak.

Van olyan beteg, aki úgy megy az orvosához, hogy pontosan tájékozódik az interneten arról, hogy hány százaléknak használt ez a gyógyszer, milyen feltételek mellett. A beteget nyilvánvalóan az a betegség érdekli, amivel ő éppen az orvoshoz megy.

Nem véletlen, hogy az egészségügyi információk az interneten szabadon elérhetők mindenki számára, szemben, mondjuk, más szakterületek információs anyagával. Nem vitatom, hogy ez helyes, viszont adott esetben ezeket az adatokat nagyon nehéz kezelni és adott esetben kritikával kell kezelni. Ez a kritikai érzék pedig annak van meg, aki megfelelő tanulmányokkal és felkészültséggel rendelkezik.

Azt gondolom, hogy a beteggel mindent meg lehet, sőt, meg kell beszélni. Egy orvosnak egy adott betegség kezelésében természetszerűen jóval nagyobb tapasztalata van, és azért adja azt a szert, mert meggyőződött irodalmi ismeretei és saját praxisa alapján, hogy az hatásos és jó.

Ön úgy fogalmazott, hogy partnernek kell kezelni a beteget. Lehetséges ez a mai túlterhelt egészségügyi rendszerben?

Nagyon nehéz, ez probléma. Biztos, hogy a beteg kevesli az időt, amit az orvosával eltölt. De az a nyomás, ami alatt a klinikus orvostársadalomnak dolgoznia kell – nemcsak Magyarországon, hanem adott esetben az egész világon – korlátozza azt az időt, amit a beteg panaszainak meghallgatásával és azzal tölt, hogy megbeszélik, mi történjen a beteggel.

Azt hiszem, hogy az orvos–beteg kapcsolat lényege alapvetően a bizalom. Abban az esetben, ha a beteg nem bízik az orvosában, akkor baj van. A placebohatásra visszatérve: a placebohatás azon is alapul, hogy a betegnek ezt az adta, aki már sok mindent adott és használt, vagy a beteg bízik abban a gyógyszerben, amit kap.

A közbizalmat erodáló különböző indíttatású kampányok adott esetben rendkívül felelőtlenül ingatják meg a közbizalmat a vakcinákban, a gyógyszerekben, a legkülönbözőbb készítményekben.

Ha az ember úgy szed valamit, hogy nem bízik benne, akkor ez egy probléma lehet. A betegségek egy része összefügg az illető lelkiállapotával és összefüggenek azzal, hogy éppen milyen stresszhelyzetek és milyen hatások érik a környezetéből. Például az asztma is az ilyen típusú betegségek közé sorolható az esetek egy részében. Ezeknél a betegeknél nyilván a placeboeffektus jóval erősebb.

Egy typhus abdominalisnél – ami egy kőkemény fertőző betegség – az ember bárhogy hihet a placebo-hatásban, nem valószínű, hogy meggyógyul tőle, inkább meghal.