Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

A jól táplált rabok kevesebbet erőszakoskodnak

Erősen bírálják a brit börtönfelügyeletet, amiért nem folytatja azt a vizsgálatot, amelynek korábbi részében megállapították: a megfelelő étrend jelentős mértékben csökkenti az erőszakot a börtönökben.

A megfelelő összetételű táplálkozás nagymértékben csökkenti az antiszociális viselkedést - jelentette ki Lord Ramsbotham, a brit börtönök korábbi főfelügyelője.

Állítását alátámasztja egy néhány évvel korábbi vizsgálat: egy, fiatalkorúak javítóintézetében végzett kísérletben azt tapasztalták, hogy azok a fiatalok, akiknek vitaminokat, ásványokat és zsírsavakat adtak, sokkal kezelhetőbbek voltak, mint akik placebót kaptak.

A tanulmány 2002-es publikálása óta többször próbálták megismételni nagyobb méretekben a kutatást, de eddig erre nem került sor, mert a börtönfelügyelet megakadályozta azt.

Hollandiában viszont elvégeztek egy hasonló vizsgálatot, és azt tapasztalták, hogy az egészségesebb étrend 40 százalékkal csökkentette a börtönökben az erőszakot.

Az angliai és walesi börtönök minden korábbinál zsúfoltabbak, közel 80 ezer elítélt raboskodik bennük.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×