Infostart.hu
eur:
363.68
usd:
324.45
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Molnár Dóra a női 200 méteres hátúszás első elődöntőjében  a 2024-es párizsi nyári olimpián a Párizs melletti Nanterre-ben lévő Paris La Défense Arénában 2024. augusztus 1-jén. A magyar versenyző nem jutott a döntőbe.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Vonal alatt - Épp kiesett mindkét magyar lány a 200 m hát középdöntőjében

Sem Szabó-Feltóthy Eszternek, sem Molnár Dórának nem sikerült a döntőbe jutás a párizsi olimpián, előbbi nagyon közel járt ahhoz, hogy kivívja a pénteki döntőben való szereplés jogát.

Női 200 m háton két magyarral, Molnár Dórával és Szabó-Feltóthy Eszterrel rendezték a középdöntőket csütörtök este a párizsi olimpián.

Molnár Dóra az első nyolcasban került sorra, a második 50 métere kifejezetten rosszul sikerült, az utolsó 50 méteren próbált hajrázni, végül 6. helyen zárt futamában, alaposan lemaradva azért a legjobbaktól (2:07,32-vel lehetett futamot nyerni).

Hogy ez (2:19,83) mire volt elég, a második középdöntő, Szabó-Feltóthy Eszteré után derült ki.

A 2-es kő alól elrugaszkodó második magyar az első 50-en hatodikként fordult, majd alapos felzárkózásba kezdett, féltávnál már ötödikként fordult, fél másodperccel gyorsabb részidővel, mint a délelőtti előfutama alkalmával. 150-nél már negyedikként fordult, a hajrára viszont nagyon besűrűsödött a nyolcas, hatodikként ért a falhoz (2:09,41).

A két magyar egyike sem jutott döntőbe, Szabó-Feltóthy Eszter 10. helyen zárt, Molnár Dóra a 12. helyen fejezte be szereplését 200 m háton.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×