200 méter vegyesen - egyéni csúccsal - szerzett "bemelegítő bronzérme" után már minden tehertől mentesen úszhatott az Amerikában edző, még mindig csak 22 éves Kós Hubert a szingapúri úszó-vb 200 m hátas döntőjében, amelynek "egyébként" regnáló olimpiai bajnoka. Annál is inkább teher nélkül, mert a válogatott zászlós hajójaként rá várt a feladat, hogy ne szakadjon meg az az 1973 óta, vagyis a vb-történelem kezdete óta tartó hagyomány, hogy úszó-vb-ről a magyarok márpedig nem térnek haza medencés érem nélkül. (Érdekesség: a 22 viadalról 84 érmet "termeltek ki" a magyarok csütörtök estig.)

Kós Hubert a hármas kő alá kapaszkodott fel a rajtnál - ez a harmadik legjobb időt úszó jussa -, a középdöntőben ugyanis spórolnia kellett ahhoz, hogy a 200 vegyes döntőben jó eredményt érjen el, igaz, egyik úszása sem mehetett túlságosan a másik rovására, aminek azért jele volt, hogy 1:54,14-es idejétől csak fél másodperc távolságra volt egy órával a 200 m vegyes döntője után.

Kós Hubert ezért az úszásáért a 100 m pillangótól is visszalépett, így igazán remek (idő)eredményre lehetett számítani tőle, Sós Csaba szövetségi kapitány pedig egyenesen azt jósolta: ha kipiheni magát, nincs, aki az útjába álljon.

50 méternél a 100 méter háton győztes Coetze alaposan bekezdett, vele tartott Kós Hubert, a dél-afrikai világcsúcsrészidővel ment féltávig. A harmadik 50-en már Kós Hubert volt versenyben a világcsúccsal, végül 1:53,19-cel nyert, alig verve a dél-afrikai riválist. Az idő Európa-csúcs.