A Szoboszlai Dominikkal felálló Liverpool nagyon simán, 3-0-ra nyert a Manchester United otthonában az angol labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján.
A magyar válogatott csapatkapitánya végig a pályán volt és a vendégek utolsó góljánál ő szolgálta ki Mohamed Szalah-t.
A Liverpool három mérkőzést követően százszázalékos mérleggel, kapott gól nélkül áll, története során eddig kétszer volt képes erre a Premier League-ben.
Arne Slot, a Liverpool új trénere 1975 óta az első olyan vezetőedzője a klubnak, aki győzelemmel kezdett az ősi rivális ellen, idegenben ráadásul ez a bravúr csupán egy szakembernek, George Kaynek sikerült 1936-ban.
A The Telegraph című napilap még októberben írt arról meg nem nevezett forrásokra hivatkozva, hogy az Európai Unió és partnerei egy közös megbízottat kereshetnek a moszkvai egyeztetésekhez.
Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
A mesterséges intelligencia nem egy új szakma, hanem a mindennapi munkakörnyezetünk szerves része, amely alapjaiban alakítja át a toborzást, a bérezést és a pályakezdők betanítását. Pécsi Judit, az UNION Biztosító HR-igazgatója szerint a munkaerőpiac egyre polarizáltabb, hiszen miközben a vállalatok a tökéletesre csiszolt, ám egyforma önéletrajzok mögött próbálják megtalálni a valódi embert, a speciális tudású szakemberekért ádáz verseny folyik a különböző iparágak között - szerepel a Pénzcentrum által készített interjúban. Pécsi Judit előadónk lesz a november 17-I HR (R)evolution konferencián, ahol többek között megvitatjuk az AI munkaerőpiacra gyakorolt hatásait. is.
It comes after Democrats won control of US Congress in this week's midterm elections, with some candidates pledging to slow the growth of data centres and AI.