Infostart.hu
eur:
353.6
usd:
305.72
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

Xavi, a Barcelona edzője lemásolta Klopp lépését

Xavi Hernandez, a Barcelona vezetőedzője a Villarreal elleni 5-3-s vereség után bejelentette, hogy az idény végén távozik csapata éléről. Ugyanúgy tett, mint Jürgen Klopp a hét közepén.

A sajtótájékoztatón – egyebek mellett – a következőket mondta:

– Június 30-ától nem folytatom a Barça edzőjeként, úgy gondolom, hogy a helyzet tarthatatlan.

– Dinamikaváltásra van szüksége a klubnak, a játékosokra gondolva. Felszabadultabbak lesznek, magukat, túl nagy feszültséggel játszottunk. Úgy gondoltam, a klub szurkolójaként és alkalmazottjaként is, hogy az a legjobb, ha távozom. Minden tőlem telhetőt megteszek a hátralévő hónapokban, még mindig jó szezonunk lehet. Ezt az üzenetet szeretném átadni, azzal a nyugalommal, hogy tiszta fejjel döntök, elsősorban a klubra, s nem magamra gondolva.

– Napokkal ezelőtt döntöttem. Mindig ott leszek a klubban, megoldás akarok lenni, de úgy gondolom, hogy most az a legjobb, ha június 30-án távozom, így állapodtunk meg az elnökkel.

– Úgy gondolom, hogy azt teszem, ami mindenkinek a legjobb, gondoltam az elnökre, Decóra, a játékosokra… Beszéltem erről a feleségemmel, a bátyámmal, a stábommal... Nem problémát akarok okozni a Barcának, hanem megoldást akarok jelenteni.

– Minden energiám megvan, és úgy gondolom, hogy 10 pont hátránnyal is küzdeni tudunk a La Ligáért. Remélem, megnyerjük a Bajnokok Ligáját, versenyezni fogunk. Versenyezhetünk a La Ligában, nagyon nehéz, de megpróbáljuk.

– A Barça edzőjének lenni kellemetlen, kegyetlen, nem tisztelnek téged, és ez borzasztóan megviseli a mentális egészségedet. Pozitív vagyok, de az energia odáig fogy, hogy azt mondod, nincs értelme folytatni.

– A Barcelona vezetőedzőjeként kevesebb időt töltök a családommal, ők szenvednek tőle, és nem lehetek ennyire önző, megyek pihenni és a gyerekeimmel lenni.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×