Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert
Fritsch Róbert győz a japán Harada Singo ellen a férfi kötöttfogású birkózók 72 kilogrammos súlycsoportjának elődöntőjében a belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon 2023. szeptember 22-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Újabb világbajnoka lehet a magyar birkózásnak

A kötöttfogásúak 72 kilogrammos kategóriájában szereplő Fritsch Róbert magabiztos győzelemmel bejutott a szombati döntőbe a belgrádi birkózó-világbajnokság pénteki versenynapján.

Az olimpia műsorán nem szereplő kategória 2022-es magyar Európa-bajnoka szinte hihetetlen győzelemmel került be az elődöntőbe, ugyanis a címvédő szerb Ali Feizollah Arsalant ötpontos hátrányból tussal verte, úgy, hogy riválisa a meccs végére gyakorlatilag a végelgyengülés határára került.

A fináléért a japán Harada Singóval kellett megküzdenie, akiről előzetesen a BHSE klasszisa semmit sem tudott, a vb egyik legnagyobb meglepetését keltve jutott négy közé karrierje első felnőtt világversenyén.

Az elődöntő elején egyértelműen Fritsch irányított, aki erősebbnek tűnt riválisánál és folyamatosan mozgatta a japánt, igaz, akciót nem csinált ellene. Másfél perc után a passzív Haradát intették (1-0), lentről pedig Fritsch fejlefogással próbálkozott, ám billentési kísérlete nem sikerült, a japán pedig kontrázott és mögément (1-1).

A folytatásra így Harada volt minimális előnyben, melyet a második menet elejéig tudott tartani, viszont a szünet után képtelen volt átvenni az irányítást, sőt, Fritsch fölénye állásból a korábbiaknál is szembetűnőbb lett, amit egy gyönyörű kivitellel (2-1) tett még egyértelműbbé.

A japán olyannyira alárendelt szerepben volt állásból, hogy nem kapta vissza az intést, hanem ismét őt figyelmeztették (3-1) és neki kellett a szőnyegre hasalnia. Fritsch ekkor már nem akart kockáztatni, kevés meggyőződéssel próbált csak emelni, majd amikor nem sikerült, elengedte ellenfelét. Harada állásból addig sem sokat mutatott, a hajrában pedig nem tudott megújulni, így a magyar birkózó gyakorlatilag sima sikerrel biztosította helyét a szombati fináléban, melyben a francia Ibrahim Ghanem lesz az ellenfele.

"Ezen a mérkőzésen se kezdtem jól, de örülök neki, hogy irányítottam és bejutottam a döntőbe"

- nyilatkozta Fritsch. - "A franciával eddig kétszer birkóztam, mindkétszer kínkeserves mérkőzést, de mindkétszer legyőztem."

Módos Péter szövetségi kapitány arról beszélt, hogy Fritsch Róbert megérdemelten jutott döntőbe, egyúttal reméli, hogy a siker a szombaton bemutatkozó három magyarnak, az egyaránt olimpiai súlyban szereplő Váncza Istvánnak (67 kg) és Losonczi Dávidnak (87 kg), valamint a játékokon nem szereplő 63 kg-ban érdekelt Kecskeméti Krisztiánnak is lökést ad majd.

Címlapról ajánljuk
Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Bármikor lehet „még három nap”, hogy a hirtelen szívmegállást megelőzzünk – mire figyeljünk?

Az időjárási adatok alapján akár három nappal előre is jelezhető, hogy mikor várható az átlagosnál több kórházon kívüli szívmegállás – erről publikáltak magyar kutatók tanulmányt egy rangos nemzetközi lapban. Az elemzés alapját az Országos Mentőszolgálat több mint 114 ezer esete jelentette. Az InfoRádió Pál-Jakab Ádámot, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának rezidensét, a tanulmány első szerzőjét kérdezte.

Vízstratégia: a helyi szennyvíztisztításnak is szerepe lehetne

A készülő új vízgazdálkodási stratégia egyik fontos eleme lehet a megtisztított háztartási szennyvíz helyben tartása és hasznosítása. Az InfoRádióban nyilatkozó szakember szerint felül kell vizsgálni a több mint húsz éve alkalmazott hazai gyakorlatot, mert az egyedi szennyvíztisztítók használatát jelenleg településenként eltérő szabályok korlátozhatják.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Visszafordíthatatlan billenőpontokhoz közelítünk: minden egyes tizedfoknyi emelkedéssel és minden eltelt évvel fokozódik a nyomás

Visszafordíthatatlan billenőpontokhoz közelítünk: minden egyes tizedfoknyi emelkedéssel és minden eltelt évvel fokozódik a nyomás

Ha kismértékben is, de tovább emelkedett a klímaváltozás fő felelősének tartott üvegházhatású gázok globális kibocsátása 2026 első felében. A kibocsátáscsökkentési folyamat országonként és ágazatonként egyenetlenül zajlik: a két legnagyobb kibocsátónak számító Kínában és az Egyesült Államokban csökkent az emisszió, míg India és Brazília kibocsátása nőtt; az emisszió növekedéséhez legnagyobb mértékben a közúti közlekedés járult hozzá, a villamosenergia-ipar és a feldolgozóipar kibocsátása viszont csökkent. A hőmérséklet-emelkedés a csúcspontján már a legoptimistább forgatókönyv szerint is 1,8 fokkal haladja majd meg az iparosodás előtti szintet, de a legtöbb szcenárió magasabb csúcsértékeket vetít előre, már a következő évtizedekre. Ezzel együtt még mindig lehetséges a hőmérséklet csökkentése és a Párizsi Klímaegyezmény céljainak elérése.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×