Infostart.hu
eur:
356.51
usd:
308.79
bux:
132231.01
2026. június 10. szerda Gréta, Margit
Nyitókép: Forrás: Twitter/FC Basel

Szalai Ádám panaszt tett – az ügyészségen

Súlyos testi sértés bűntett kísérletének gyanúja miatt hallgatták ki június közepén a volt válogatott futballistát.

Tagadta a bűnösségét és továbbra is jogos védelemre hivatkozott a folytatólagos kihallgatása során Szalai Ádám, akit súlyos testi sértés bűntett kísérletének gyanúja miatt hallgattak ki június közepén a tavaly decemberben történt verekedés miatt – tudta meg a 24.hu. A magyar futballválogatott volt csapatkapitánya azt mondta, hogy csak az öccsét védte.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a portálnak elmondta, hogy a súlyos testi sértés kísérlet bűntettével gyanúsított férfi panaszt tett a folytatólagos gyanúsítotti kihallgatása során az újabb gyanúsítás, illetve jogi minősítés ellen, és az elbírálása még folyamatban van.

A focista tavaly december 29-én került konfliktusba egy társasággal, és az áldozat elmondása szerint Szalai talppal mellkason rúgta, majd belerúgott akkor is, amikor már a földön feküdt. A futballista szerint viszont négy nagyon részeg fiatal körbevette a testvérét, és mivel azt hitte, hogy meg akarják verni az öccsét, egy rúgással eltávolította az üvöltöző fiatalt, azt azonban cáfolta, hogy a földön fekvő férfiba is belerúgott.

Szalait garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsították meg a történtek után, de a rendőrség június közepén súlyosított a minősítésen, és most már súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítják a múlt héten visszavonuló sportolót.

Címlapról ajánljuk
Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

Jön a vagyonadó: Magyar Péter posztolt a kormányülés után

A szerdai kormányülésen a kabinet többek között arról is döntött, hogy 3,4 milliárd forintnyi rendkívüli forrást biztosít a kórházi klímaberendezések azonnali javítására és karbantartására – derül ki a miniszterelnök Facebook-bejegyzéséből.

Bendarzsevszkij Anton: ez most már trendforduló, Ukrajna megfordította a háború menetét

Egy háború legtöbbször nem statikus, hanem dinamikus, a jelenlegi szakasz azonban egyértelműen Ukrajnának kedvez, de ez nem jelenti azt, hogy Oroszország számára elúszott volna a háború – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Arról is beszélt, hogy az ukránok a drónhasználatban, a technológia és a mesterségesintelligencia-képességek terén kerültek fölénybe az oroszokkal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
Tisza-kormány: rendkívüli ülést hívtak össze, megérkeztek az első pályázatok az uniós forrásokra

Tisza-kormány: rendkívüli ülést hívtak össze, megérkeztek az első pályázatok az uniós forrásokra

Szerdán hatályba lépett a devizahiteles perek és végrehajtások felfüggesztéséről szóló törvény, miközben az uniós források ügyében is sorra érkeznek a fejlemények: Magyarország hivatalosan benyújtotta Brüsszelnek az átdolgozott helyreállítási tervet, a kormány pedig 540 milliárd forintos energetikai pályázatot hirdetett a már felszabadított RRF-forrásokból. Ruff Bálint, a Miniszterelnökséget vezető miniszter eközben június 16-ra rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett, ahol több fontos törvényről szavazhat az Országgyűlés. Percről percre tudósítunk a fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×