eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Nyitókép: manyokiattila.hu

Emberfeletti: Mányoki Attila átúszta mind a hét óceáni szorost

Soha egyetlen magyarnak sem sikerült, hétfő óta a zalaegerszegi extrém úszó az első, aki átúszta a Föld valamennyi átúszható óceáni szorosát. A világon sincsenek túl sokan rajta kívül.

Egy zalaegerszegi hosszútávúszónak, Mányoki Attilának sikerült az, ami magyar embernek még sohasem, de a világon előtte is mintegy tucatnyi extrémsportolónak: hétfő délutánra sikeresen átúszta a Föld mind a hét óceáni szorosát (Ocean's Seven sorozat). Hétfő reggel helyi idő szerint 6.39-kor az északír Donaghadee partjainál ugrott vízbe, hogy átússza az Északi-csatornát és mintegy 40 kilométer megtétele után kikászálódjon a 14 fok körüli vízből a skóciai Portpatrick kikötőnél.

A távot 12 óra 11 perc 20 másodperc alatt teljesítette,

ami Ocean's Seven világrekord.

Ezzel az állomással Mányoki Attila már nem először próbálkozik, tavalyi kísérlete során például több medúza is megcsípte, ami miatt a célba érés előtt eszméletlen állapotban szedték ki a vízből.

Érdekes még az is, hogy az Északi-csatorna - ami az úszó szerint mind közül a legnehezebb - volt az egyetlen, amelynek átúszásával Mányoki Attila kétszer is próbálkozott korábban, minden más óceáni szoros elsőre megvolt neki.

A sorozatot 2013. augusztus 20-án kezdte a La Manche-csatorna átúszásával.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×