eur:
394.06
usd:
365.7
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
A győztes Hagymási Réka (elöl) és Medveczky Erika a női kajak párosok 1000 méteres versenyének döntője után a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 23-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Megvannak első magyar aranyak Szegeden, két másik éremnek is örülhetünk

A szegedi kajak-kenu világbajnokságon péntek délután rendezték az első döntőket, mind a hét számban magyar érdekeltséggel - három női és négy férfi egység indult. Délelőtt a paradöntőkön Kiss Péter is aranyérmet szerzett.

Hazai szempontból remekül indultak a finálék, az elsőben ugyanis, női kajak kettes 200 méteren, máris magyar érem született Lucz Anna és Kiss Blanka révén. Az UTE fiatal duója - Lucz 20, Kiss 23 éves - előfutam-másodikként egyenes ágon került a döntőbe, s ott sem ijedt meg. A páros remekül rajtolt és az utazó tempót is jól tartotta, s a végén harmadikként csapott a célba a fehéroroszok és az előfutamban is előttük végző szlovének mögött. A címvédő német egység meglepetésre csak hatodik lett.

A folytatásban Korisánszky Dávid és Mike Róbert kenus duója nyolcadikként ért célba a legrövidebb távon, és bár a tiszaújvárosiak Olaszországban született 20 éves versenyzője, Bragato Giada sem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába női kenu egyes 500 méteren, remek hajrájával feljött az ötödik helyre, tehát nagyszerűen helytállt.

Ezután a doppingeltiltása miatt a nemzetközi mezőnyből három évig hiányzó, ezen a versenyen visszatért Dombvári Bencért lehetett szorítani K-1 500 méteren. Sokan titkos esélyesnek tartották, de végül még érmet sem sikerült szereznie. A győzelmet a németek olimpiai és világbajnoka, Tom Liebscher szerezte meg, a Honvéd 26 éves kajakosa ötödikként zárt.

Szeged, 2019. augusztus 23.
A második helyezett Hajdu Jonatán (elöl) és Fekete Ádám a férfi kenu párosok 500 méteres versenyének döntője után a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 23-án.
MTI/Kovács Tamás
A második helyezett Hajdu Jonatán (elöl) és Fekete Ádám. MTI/Kovács Tamás

Hajdu Jonatán és Fekete Ádám kenupárosa tavaly hatodik lett fél kilométeren a vb-n, s miután ezúttal megnyerték az előfutamukat, így egyből bejutottak a legjobb kilenc közé, most az éremszerzés volt a céljuk. A döntőben a kínaiak rajtoltak a legjobban, de velük tartottak a magyarok és a spanyolok is. Az ázsiaiak végig bírták az önmaguk által diktált tempót, így magabiztos győzelmet arattak,

Hajduék pedig a közönség fergeteges biztatása közepette lehagyták a spanyolokat, és ezüstérmet szereztek.

Női K-2 1000 méteren is magyar éremesély kínálkozott, Medveczky Erika ugyanis címvédőként állt rajthoz - tavaly Csipes Tamarával nyert Portugáliában, most pedig a korábban kétszázon világbajnok Hagymási Rékával indult. A számra hét hajó nevezett, így a finálé volt a magyarok első versenye a vb-n. Favoritként már a rajt után az élre álltak, s később kiderült, hogy kimagaslanak a mezőnyből, egyik ellenfelük sem veszélyeztette a sikerüket. Már féltávnál egy hajóhossz volt az előnyük, s ezt a második ötszázon is megtartották, megszerezve ezzel a magyar válogatott első aranyérmét - már ami az épek küzdelmeit illeti.

Szeged, 2019. augusztus 23.
A győztes Hagymási Réka (elöl) és Medveczky Erika a női kajak párosok 1000 méteres versenyének döntője után a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 23-án.
MTI/Kovács Tamás
Hagymási Réka (elöl) és Medveczky Erika. MTI/Kovács Tamás

A másik pénteki ezres döntőben, férfi K-4-ben Erdőssy Csaba, Tóth Dávid, Kulifai Tamás és Kós Benedek az első háromtól jelentősen lemaradva a negyedik helyen végzett.

A harmadik versenynap programja öt olimpiai szám középfutamaival zárul, öt magyar hajó küzd majd a döntőbe kerülésért.

A pénteki döntős program hét száma nem szerepel az olimpiai programban.

A legelső érmet parakajakos szerezte

Délelőtt Kiss Péter aranyérmet és ezzel paralimpiai kvótát szerzett az integrált paraverseny KL1-es kategóriájában.

Szeged, 2019. augusztus 23.
Kiss Péter az első helyen ér célba a férfi parakajak KL1-es kategóriájának döntőjében a szegedi kajak-kenu világbajnokságon 2019. augusztus 23-án. A versenyző ezzel paralimpiai kvótát szerzett.
MTI/Szigetváry Zsolt
Kiss Péter az első helyen ér célba, ezzel paralimpiai kvótát szerzett. MTI/Szigetváry Zsolt

A mindössze 16 éves, egy év kajakozás után tavasszal Európa-bajnok magyar versenyző remekül lapátolt a 200 méteres fináléban, szinte végig vezetve ért elsőként a célba. A szám másik magyar indulója, Suba Róbert ötödik lett. Ugyan az első hatnak, illetve országának jár tokiói paralimpiai indulási jog, de egy nemzetből csak egy versenyző szerezhetett kvótát.

"Csodálatos érzés! Nem gondoltam volna, hogy nyerek, mert mostanában az edzések sem mentek olyan jól, és az erős hátszél sem kedvez nekem, még a rajt előtt is izgultam. A rajtom aztán közepesen sikerült, megvolt a sebességem, de nagyon kellett a közönség, amely az utolsó ötven méteren segített. A szurkolásuk nélkül nem nyertem volna" - mondta a magyar vb-győztes.

A nők KL2-es döntőjében Varga Katalin óriásit küzdve hatodikként ért célba, s ez is kvótát ért.

A magyar paraválogatottnak így Juhász Tamás csütörtöki kvótájával együtt már három tokiói indulási joga van.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×