Infostart.hu
eur:
355.84
usd:
308.13
bux:
133372.63
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Generációváltást hajt végre Görbiczék új kapitánya

A magyar női kézilabda-válogatottnál fiatalításra lesz szükség - mondta az InfoRádiónak Imre Vilmos, az új szövetségi kapitány, aki Hajdu Jánost váltja a poszton. A 40 éves szakember közölte: a szövetség legfőbb elvárása, hogy a magyar együttes továbbra is a világ élvonalába tartozzon.

Egyetlen feltételem az volt, hogy hosszú távban gondolkodjunk, mert a magyar női kézilabda-válogatottnál generációváltást, fiatalítást kell végrehajtani - mondta az InfoRádiónak Imre Vilmos, az új szövetségi kapitány.

A szakvezető kiemelte: a szövetség elnöksége célként azt tűzte ki, hogy a nemzeti csapat maradjon a világ élvonalában, és olyan eredményt érjen el a világversenyeken, hogy legyen esélye kijutni a 2012-es londoni olimpiára.

Nem hatalmat kaptam, hanem felelősséget; és ez nem az én csapatom, hanem az egész országé - hangsúlyozta Imre Vilmos, aki kiemelte azt is, hogy a Hajdu János vezette szakmai csapat munkáját kívánja folytatni.

A szakvezető szólt arról is, hogy beszélt a nemzeti csapattól való visszavonulását tervező Pálinger Katalinnal, és biztos benne, hogy sikerül találni olyan megoldást, hogy a győri játékos újra magára húzhassa a válogatott mezt.

Imre Vilmos a szövetségi kapitányi poszt mellett folytatja munkáját a Dunaferr női együttesénél is, mivel úgy érzi, hiányozna neki a napi munka. Hangsúlyozta: az anyagi gondok miatt sokan távoztak, így Dunaújvárosban is fiatalítani kell.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elemző: így szegényednek el a magyar nyugdíjasok

Elemző: így szegényednek el a magyar nyugdíjasok

Magyarországon 2012 óta a nyugdíjasok relatív elszegényedése figyelhető meg – áll a Gazdaságkutató Intézet elemzésében. A tendencia részleteiről és az új kormány javaslatáról Stix Eriket, a GKI kutatóját kérdezte az InfoRádió.

Benyújtotta a kormány az uniós források hazahozatalához szükséges hatalmas törvényjavaslat-csomagot

A 110 oldalas javaslatcsomag szigorítja a vagyonnyilatkozatokra és ellenőrzésükre vonatkozó szabályokat, bővíti az Integritás Hatóság hatásköreit, rendelkezik a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok megszüntetéséről, módosítja a büntetőeljárásról szóló törvényt a korrupciós bűncselekmények kapcsán.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Ukrajna evakuál, közel lehet a háború lezárása – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Ukrajna evakuál, közel lehet a háború lezárása – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz Ria Novosztyi ukrán forrásokra hivatkozva arról ír, hogy Kijev két városból is elköltözteti a lakosságot. Ugyanakkor az itteni helyzet csalóka, a front többi részén az oroszok egyre rosszabb helyzetben vannak. Például az ukrán dróncsapások miatt komoly üzemanyaghiány alakult ki Oroszország déli régióiban. A Krasznodari határterületen pánikszerű tankolási hullám indult el, míg a Krím félszigeten tovább szigorították a májusban bevezetett jegyrendszert – írja a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×