Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Tiszeker: Nem alhat senki nyugodtan

A Magyar Antidopping Csoport ügyvezetője szerint a következő években a nemzetközi szervezetek sok pénzt költenek majd a pekingi olimpián levett minták újbóli ellenőrzésére. Tiszeker Ágnes az InfoRádiónak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy nyolc évig nem aludhat nyugodtan senki, akinek van félnivalója. Az augusztusi játékok ideje alatt az előzetes várakozásnál jóval kevesebb, összesen 6 sportoló bukott meg.

Meglepő, hogy hat sportolót értek doppingoláson a pekingi olimpián, miközben a Doppingellenes Világügynökség (WADA) a játékok előtt 20-40 lebukást várt - mondta az InfoRádiónak Tiszeker Ágnes, hozzátéve, hogy Peking előtt sokan produkáltak pozitív mintát.

A Magyar Antidopping Csoport ügyvezetője szerint az előzetes várakozásnál jóval kevesebb sportoló megbukása azzal is magyarázható, hogy Athén után több ország is megújította a doppingellenes rendszert, valamint, hogy a pekingi játékok előtt még otthon megpróbálták kiszűrni azokat, akik megbukhattak volna, ezáltal elkerülve, hogy olyan szégyen érje az országot, mint a magyarokat 2004-ben, amikor öt sportoló is doppingvétséget követett el.

Óriási fegyver a WADA és a NOB kezében, hogy nyolc év áll rendelkezésre a Pekingben levett minták újbóli ellenőrzésére - emelte ki Tiszeker Ágnes.

Kifejtette: fognak pénzt, időt és embert áldozni arra, hogy minden évben az akkori tudományos színvonalon ismét megvizsgálják a mintákat, így pedig lehetnek még meglepetések és pozitív esetek. Nyolc évig nem alhat senki nyugodtan, akinek van félnivalója - hangsúlyozta Tiszeker Ágnes.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×